Életmód

30 éven át csak sült krumplit és tojást evett egy nő – most így néz ki

A brit nő minden alkalommal pánikrohamot kapott, ha a sült krumplin és a tojáson kívül valami mást próbált enni.

A 37 éves Katey Loughran harminc éven keresztül kizárólag sült krumplit és tojást volt képes enni. A problémája 6 éves kora körül kezdődött, amikor a nővére étkezési szokásait utánozva szokott rá az egyoldalú táplálkozásra. Ám míg a testvére kinőtt a sült krumpli-tojás étrendből, addig Katey megmaradt ennél a két fogásnál. A szülei orvostól orvosig jártak vele, megoldást keresve a problémájára, ám semmi sem segített rajta, sőt ahogy teltek az évek, a más ételektől való rettegése egyre erősebb lett. Olyannyira, hogy ha bármi mást próbált enni, mint tojást vagy sült krumplit, pánikrohamot kapott. Még az esküvőjén sem evett mást, kizárólag a jól megszokott két ételt.

30 éven keresztül csak sült krumplit és tojást evett egy nő

Katey-nek rengeteg problémát okozott a szelektív étkezési rendellenesség. Kiskorukban soha nem evett együtt a gyerekeivel, nehogy ők is átvegyék az étkezési szokásait.

A férje kétségbeesetten próbálta rávenni Katey-t, hogy próbáljon meg más ételeket is enni. A nő végül felkeresett egy hipnoterapeutát. Ő végre tudott rajta segíteni, így Katey ma már zöldségeket és gyümölcsöket is eszik, a terápia előrehaladtával pedig egyre több és többféle ételt kóstol meg. Egy egészen új világ nyílt meg a számára.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top