Életmód

Hatalmas kártérítést kap a kislány tévedésből megölt csivavája után

Súlyos kártérítést kell fizetnie az amerikai PETA nevű állatvédő szervezetnek, mert tévedésből megölte egy négyéves kislány csivaváját.

Egy lakókocsiparkban talált egy elkóborolt csivavát a PETA nevű amerikai állatvédő szervezet, majd a kutyát még aznap el is altatták a szervezet munkatársai. Csakhogy Virginia állam törvényei szerint 5 nap türelmi időt kell adni a befogott állatoknak, hátha jelentkezik értük a gazdáik.

A kivégzett csivavát Mayának hívták, és egy négyéves kislány, Cynthia legjobb barátja volt. A 2014-es eset után a kislány édesapja beperelte az állatvédőket, azzal vádolva a PETA-t, hogy egészséges állatokat altat el.

 

A PETA szerint nem erről van szó, hanem természetesen egyedi esetről és szörnyű balesetről, a családdal pedig peren kívül megegyeztek. Az apa hétmillió dollárra perelte az állatvédőket, majd végül 49 ezer dollárral megelégedett.

The Telegraph

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése