Életmód

Elhallgatott egy kalózkodásról szóló, fontos tanulmányt az unió

Egy eddig eltitkolt jelentést tett közé az egyik kalózpárti képviselő az illegális letöltések hatásairól. A 2015-ös kutatásnak eddig csak a negatív eredményeit hangoztatták.

Csak a napokban lett nyilvános az Európai Bizottságnak az a jelentése, amelyik az internetes kalózkodás jogvédett zenék, könyvek, videojátékok és filmek eladásaira gyakorolt hatásait vizsgálta. A 2015-ös tanulmányra az EB 360 ezer eurót költött, ám elkészülte után nem hozták nyilvánosságra.

A jelentéshez Julia Reda, az Európai Parlament (EP) kalózpárti képviselője jutott hozzá közérdekű adatigényléssel, majd az egészet közzétette személyes blogján az információszabadságra hivatkozva.

Az elhallgatott, 304 oldalas jelentés konklúziója az, hogy a kutatási eredmények nem szolgáltatnak robusztus statisztikai bizonyítékot arra, hogy az online letölthető illegális tartalmak az eladásokat károsítanák.

A jelentés továbbá kitér arra is, hogy például a videojátékok esetében az illegális letöltések és a streamek valójában ösztönző hatással lehetnek az eladásokra is. Negatív kapcsolódást fedeztek fel viszont a nagyobb hollywoodi blockbuster mozik esetében, ahol 40 százalék az illegális megtekintések száma – írja a 24.hu.

Az Európai Digitális Jogok szervezete szerint a jelentés egészét szándékosan tartották vissza, és csak a negatív hatásokról szóló részleteket használták fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top