Aktuális

Sorra hullanak a torrentoldalak – vajon meddig torrentezhetünk még?

Egy tavalyi felmérés szerint Magyarország arányaiban a 29. legnagyobb torrentező nemzet a világon, ahol a lakosság 8,37 százaléka látogat fájlcserélő oldalakat. A torrentezést számos ország törvényei teszik egyre nehezebbé, és a leglátogatottabb torrentszájtok sorra hullanak el. Mikor lesz vége a könnyű torrentezés világának?

Alig egy hónap leforgása alatt két elképesztően népszerű torrentoldalt zártak be a hatóságok, és úgy tűnik, ez a tendencia csak erősödni fog. Július végén jött a hír, hogy Lengyelországban elfogták a hatóságok a Kickass fájlmegosztó oldal ukrán tulajdonosát, akit szerzői jogok megsértésével, valamint pénzmosással vádolva állítanak bíróság elé. Az oldal már a letartóztatás napján elérhetetlenné vált, és ugyan tükrözéssel a régi tartalmai egy ideig még elérhetők voltak, mára már elmondhatjuk, hogy sikeresen lelőtték a térképről. Hasonló sors várt a híres torrentz.eu fájlkeresőre is, ami önmagában nem osztott meg fájlokat, de a keresői rendszere a legnagyobb fájlmegosztó oldalakat kutatta végig, feldobva az elérhető változatokat az érdeklődőknek. A két oldalban közös volt, hogy mindkettő a népszerűségi lista csúcsán állt a torrentezők között, és bár a torrentz esetében nem történt letartóztatás, sejthető, hogy ott is a jogi csatározások hozták el az oldal végét.

Van másik!

Persze a torrentoldalak között általános jelenség, hogy egy oldal addig erősödik, míg egy idő után a csúcsra kerül, majd ott annyira szúrni kezdi a hatóságok szemét, hogy előbb-utóbb lelövik. Ez történt az egész fájlcserélő kultúrát elindító Napsterrel, de mesélni tudna még erről az isohunt vagy a btjunkie rajongótábora is. Egyetlen masszív ellenálló van a rendszerben, a piratebay, ami ugyan élt már át nehéz napokat, és az üzemeltetői közül többet is letartóztattak, de annak ellenére, hogy sokszor napokig elérhetetlenné vált, máig létezik, és ezt leginkább annak köszönheti, hogy a törvénykezési divathullámokat szorosan követve tette át a “székhelyét” újabbnál újabb országokba.

Jelenleg a Kickass üresen maradt trónjára az Extratorrent kíván beülni, aminek látogatottsága nagyjából megháromszorozódott a konkurencia kiiktatása után. A fájlcserélő oldalak lelövése innen nézve pusztán szélmalomharcnak tűnik a hatóságok részéről, hiszen hiába intézik el az egyiket, kinő a földből két másik, így maximum egy-két napos bosszúságot okoznak ezzel a felhasználóknak, akiknek ilyen esetekben új kedvencet kell keresniük. Ezzel a szerzői jogok védelmezői is tisztában vannak, így több fronton támadnak.

Sorra hullanak a torrentoldalak -  vajon meddig torrentezhetünk még?

A nagy blokkolás

Jelenleg a szerzői jogok védőinek figyelme Európára fordult, ugyanis bár konkrét számokban nem (itt az USA szerepe elég nagy), de a lakosság arányait tekintve a világ torrentező országainak listáját tíz európai ország vezeti az élen Litvániával, ahol nagyjából minden második lakos használ torrentoldalakat. Európában a fájlcsere ugyanis afféle szürkezónának számít, de a törvénykezési gyakorlat szerint a rendszer nem az egyéni felhasználókat üldözi – bár tőlünk nyugatabbra azért akadtak ilyen próbálkozások –, hanem az oldalak üzemeltetőit, az illegális tartalmak ellopóit és egy újabb kezdeményezés szerint magukat a szolgáltatókat.

A magyar helyzet

A hazai Btk. nem bünteti a film- és zeneletöltést, ha az nem jár anyagi haszonszerzéssel és saját célra történik, ezért a szerzői jogvédők és a rendőrség a felhasználók helyett inkább a fizetős oldalak lekapcsolására állt rá az egyéni felhasználók zaklatása helyett. A hazai sajtóból így leginkább torrent oldalak és szerverek lekapcsolásáról hallani, a felhasználók büntetéséről nem.

Miután a jogtulajdonosok rájöttek, hogy a fájlcserélést végzők egyenkénti levadászása nem lenne igazán célravezető, egy nagy levegővétellel inkább az internetszolgáltatókra vetették ki a hálójukat, és arra hivatkozva, hogy ők is bűnrészesek az illegálisan megosztott tartalmak terjesztésében, több országban elérték az olyan népszerű szájtok blokkolását, mint amilyen a Piratebay. Ez azonban csak átmeneti lehetett, ugyanis a felhasználók információhoz való hozzájutásának akadályozása is bűn, ezért a blokkolást a legtöbb helyen fel kellett oldani.

Sorra hullanak a torrentoldalak -  vajon meddig torrentezhetünk még?

Új utak a kalózvadászatban

Magyarország a nagy történések tekintetében igencsak hátul kullog. Legnépszerűbb torrentoldalunk, a sok magyarított tartalom miatt kedvelt nCore különösebb problémák nélkül éli világát, és a törvénykezésben sem hallani a szabályok szigorítása felől. A legújabb fenyegetés nem az internetszolgáltatók, hanem az operációs rendszerek felől érkezhet. A Windows 10 elindulásakor például sokat riogatták a felhasználókat azzal, hogy a rendszer beépített blokkolóval fogja elérhetetlenné tenni a fájlcserélő oldalakat, és hamarosan ugyanez vár majd az Androidot és az Apple-t használókra is.

Bár ez a riogatás egyelőre alaptalannak bizonyult, nincs kizárva, hogy a szerzői jogok védői ezen az úton próbálkozzanak tovább, miután az oldalak lelövetése és az internetszolgáltatók piszkálása nem bizonyult elég hatékonynak.

A jogvédők mostanság a közösségimédia-oldalakat is presszionálják, hogy szálljanak rá a torrentoldalakra. A Facebook már egy ideje tiltja a direkt torrent linkek közzétételét, de mostanra például a szigor már odáig jutott, hogy az egyik legnépszerűbb oldalnak tartott ExtraTorrent Facebook-oldalát is letiltották, pedig az oldal kezelői direkt vigyáztak arra, hogy ott ne osszanak meg jogsértő linkeket.

Egy biztos: már látszik, hogy a mostani torrentparadicsom nem tarthat örökké, és előbb-utóbb fognak találni egy olyan jogi megoldást, ami ellehetetleníti, vagy legalábbis iszonyatosan megnehezíti majd a fájlcserélésen alapuló film-, sorozat-, zenebeszerzést. Viszont mire ez bekövetkezik, reméljük, Magyarországon is lesznek olyan streaming oldalak, amelyek legálisan, elérhető áron* nyújtanak olyan széles választékot, hogy senkinek se hiányozzon igazán a fájlcserélős alternatíva.

Sorra hullanak a torrentoldalak -  vajon meddig torrentezhetünk még?

*A Netflix ugyan már jelen van hazánkban is, de egyelőre még csak angol nyelvű, az amerikaihoz képest erősen limitált tartalommal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése