Életmód

Ismét egy fekete fiatal halálával járt egy rendőri intézkedés Amerikában

A fiú értelmi fogyatékos volt, megpróbálták a rendőrautóba ültetni, majd meghalt. A rendőrök tagadják a vádakat.

Újabb fekete fiatal halt meg Amerikában rendőri intézkedés közben, ezúttal a Texas államban található Temple-ben. Testvére elmondása szerint a meghalt Stephen Gayle értelmi fogyatékos volt, sarlósejtes vérszegénységben szenvedett, és olyan idegrendszeri elváltozás is kínozta, amely miatt lábai időnként görcsbe rándultak és rúgkapáló mozgásba kezdtek.

Egyelőre csak annyit tudni, hogy a rendőröket rendzavarás miatt riasztották, és ők azt hitték, hogy Gayle a felelős, ezért megpróbálták megbilincselni és beültetni a rendőrautóba. A rendőrség közleménye szerint a fiatal férfi nem működött együtt a rendőrökkel, akik úgy vélték, hogy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll.

Szemtanúk szerint a fehér rendőrök túlzott erőt alkalmaztak a fekete férfival szemben. Egyikük azt mondta: az egyik rendőr Gayle hátába térdelt és öklével a földön fekvő férfi arcába ütött. Wanda Nichols helyi lelkipásztor arról számolt be, hogy a rendőrök kiérkezése előtt Stephen Gayle az utcán sétált, és kiabált, a lelkész szerint mindössze azért, hogy magára vonja egy focizó fiú figyelmét.

A helyi rendőrség szerint az intézkedő rendőrök „nem lépték át hatáskörüket”, de a texasi közbiztonsági minisztérium kivizsgálja, hogy mi okozta a férfi halálát; a boncolást már elrendelték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top