Sosem voltam menő: se az általános iskolában, se a gimnáziumban, de még később se. Akkor már, mondjuk, nem is akartam, de még emlékszem, hogy az általános iskolában mennyire szenvedtem emiatt. Utáltam, hogy túl jók a jegyeim, és hogy túlságosan visszafogott és félénk vagyok ahhoz, hogy az osztály „menő” arcai szóba álljanak velem.
Persze volt, hogy mégis szóba álltak, de abban nem volt semmi köszönet. Ha nem azzal szekáltak, hogy eminens vagyok, akkor azért csúfoltak, mert lakótelepen laktam, mert nem voltak márkás cuccaim, mert az anyukám kövér, mert egy iskolába járok a tesómmal, és végül az utolsó két évben amiatt, hogy meghíztam.
Életem legnehezebb időszaka volt ez a nyolc év, ami alatt olyan mély sebeket szereztem, hogy most se vagyok hajlandó elmenni általános iskolás osztálytalálkozókra. Hiába telt el azóta több mint tíz év. És hogy ezt miért írom most le?
Mert tegnap szembe jött velem egy brit fiú videója. A srácról nagyjából csak annyit tudok, hogy videós blogot vezet, és hogy a cyberbullying, vagyis az online zaklatás ellen küzd. Egyrészt mert szeretné felhívni a figyelmet a problémára, másrészt mert szeretne erőt adni a zaklatás elszenvedőinek. Épp ezért úgy döntött, felolvassa azokat a gonosz kommenteket, amiket a videói alá kap.
A kommentek egytől egyig hátborzongatóak: a „kövér hülyegyerek vagy”-tól, a „csodálkozom, hogy egyáltalán elfér az anyósülésen”-en keresztül a „remélem, rákot kapsz”-ig terjednek. A fiú egyébként azt mondja, még sosem olvasta ezeket a kommenteket, és a sokadik gyűlölködő komment után már látszik rajta, hogy nagyon megviseli a dolog. Ha annak idején én ilyesmiket kapok az osztálytársaimtól, tuti, hogy összeomlok.
Nem csoda, hogy miután megnéztem a videóját, én legszívesebben megöleltem volna. Szerencsére valószínűleg nem csak én voltam így vele, erre következtetek a felvétel alá érkezett kommentekből, amelyek kivétel nélkül mind hősként ünneplik a fiút, és dicsérik őt a bátorságáért. A legjobb persze az lenne, ha ennek a fiúnak nem kellene kiállnia, és nem kellene bátornak lennie, mert az internet arctalan/névtelen „hősei” nem a hozzá hasonlókon vezetnék le a mérhetetlen frusztrációjukat.