Véleménynyilvánítás az interneten

Egy ideje leszoktam arról, hogy kommenteket olvassak a neten (arról pedig pláne, hogy én magam bármihez hozzászóljak), mert belefáradtam abba, hogy vég nélküli vagdalkozással töltsem a szabadidőmet, még passzív félként is. Teljesen toxikussá vált a közeg, ami a social mediát jellemzi – tisztelet a kivételnek, mert azért ilyen is akad –, emberek magukból kikelve, észérveket teljesen mellőzve esnek neki egymásnak a virtuális térben, ha ez a valóságban történne meg, már vér folyna. Bár közel 10 éve jelen vannak a közösségi platformok az életünkben, amiket napi rendszerességgel használunk, az online kommunikációs kultúra még bőven gyerekcipőben jár, ezzel fordított arányban viszont az internet-felhasználók száma folyamatosan nő. 

A KSH adatai szerint ma Magyarországon a háztartások 91 százaléka rendelkezik szélessávúinternet-hozzáféréssel, a felhasználóknak pedig 82 százaléka naponta internetezik. A legnagyobb mértékű növekedés az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknél figyelhető meg, 2015-ben még csak 42 százalékuk volt rendszeres felhasználó, ez a legújabb 2021-es adatok szerint már 73 százalékot jelent (az eredmény a 25-54 éves korosztályra értendő). 

Nyilván ehhez az is kellett, hogy semmi ne szabhasson határt a netezésnek, azaz, hogy a villamoson is elő tudjuk kapni a telefonunkat, ha úgy tartja kedvünk (hol vannak már a betárcsázós modemek?!), ugyanakkor ez nagyon is nyomot hagyott azon, amit kommentkultúrának nevezhetünk. 

Fotó: Getty Images

Nekem jogaim vannak

A szólásszabadság a véleménynyilvánítás szabadságának része, aminek meghatározó szerepe van minden demokratikus társadalomban, hiszen az emberek egyik legalapvetőbb joga (kellene, hogy legyen), hogy a vágyaikat, gondolataikat, tapasztalataikat másokkal is megosszák – fogalmazza meg a TASZ, hogy mit is értünk pontosan a szólásszabadság definíciója alatt. Azonban rögtön itt jegyezném meg, hogy jog nem egyenlő a kötelezettséggel, ennek ellenére mégis sokan úgy érzik, egyszerűen muszáj megosztaniuk a véleményüket a nagyérdeművel. Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a BeSocial megálmodója szerint azzal, hogy a nap 24 órájában ott van az eszköz a kezünkben ehhez, adja magát, hogy kommenteljünk bárhol és bármikor. 

– teszi hozzá, ami összecseng a felhasználói háttér megváltozásával és a körülöttünk lévő információs buborékkal is. 

Mindenki hallatni akarja a hangját, ám az érvelési tudásunk, a vitakultúránk hiányos. Ahogyan azt egy korábbi cikkünkben Dr. Aczél Petra retorikus, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézetének professzora és vezetője elmondta, amikor reagálunk egy cikkre, vagy egy másik hozzászóló álláspontjára, akkor valamilyen érv alapján tesszük ezt, csakhogy ez nincs mindig alaposan végiggondolva, és logikailag számtalanszor hibás feltételezéseken alapszik. Ha ezt a hiányosságot hozzáadjuk a tájékozatlanság, a felhasználói háttér és az internet adta biztonságos közeg elegyéhez, akkor sajnos nagyon is érthető, miért tart a kommentelés jelensége ott, ahol. 

A hely, ahol nincs senkinek vesztenivalója 

Megosztó személyek, témák mindig voltak, mindig lesznek, és nyilván nekem is van véleményem ezekről, de még ezzel együtt is elképesztő volt, milyen fekáliacunami zúdult Berki Krisztiánra a halála után – hogy egy konkrét példát hozzak. Nem felmenteni szeretném a celebritást, nem is tisztem, viszont a kommentekből sütött a mérhetetlen rosszindulat, gyűlölet, egyesek odáig merészkedtek, hogy azt írták, megérdemelte. Tették ezt névvel, képpel, egyetlen perc alatt felderíthető profillal, nem törődve a következményekkel. Persze, milyen következményekről beszélhetünk? Nem fog az erkölcsrendészet becsöngetni hozzánk azért, mert rosszat mondtunk valakire, az internet adta térben bárki kiélheti a frusztrációját anélkül, hogy felelősségre lenne vonva, de kár lenne elfelejteni, hogy innen csak egy lépés a cyberbullying (ami nemcsak a gyerekeket és a tinédzsereket érintheti).  

Fotó: Getty Images/Carol Yepes

Egy 2018-as magyar tanulmányból, ami az Index, a HVG, a 444 és a 888 Facebookon megjelent bejegyzéseit vizsgálta, kiderült, hogy nagyobb eséllyel szólnak azok egy bejegyzéshez, akik fontosnak érzik, hogy ellenvéleményt nyilvánítsanak, mint azok, akik egyetértenek az adott témával. A trollok kedvükre gerjeszthetik a feszültséget, hiszen legrosszabb esetben is csak letiltják őket a moderátorok, mondhatjuk, nincs az égvilágon semmilyen vesztenivalójuk akkor sem, ha csupa negatív, agresszív, vulgáris kijelentést tesznek, mert az esetek nagy százalékában nincs egy szabályrendszer, ami ezt akadályozná. De még ha lenne is ilyen központi keretrendszer, az szembemenne a szabad véleménynyilvánítással, vagyis demokratikus keretek között nem működhetne, úgyhogy a helyzet ezen a téren nagy valószínűséggel nem fog változni.  

Szűcs Gergely kommunikációs tréner, a Metorika alapítója egyébként rámutat arra, hogy tét nélkül bekiabálni az emberiséggel egyidős jelenség.

Azt is hozzáteszi, hogy inkább az az elgondolkodtató, miért esik ennyire jól rosszindulattal megnyilvánulni a neten, és miért élvezik ezt sokan.  

A választ talán a szociális dominancia elmélete adhatja meg röviden, eszerint az embereket könnyen befolyásolni lehet a környezetük által, mert annak érdekében, hogy elfogadják őket, vagy pozitív énképet építsenek fel, alkalmazkodnak mások attitűdjéhez, írja a Mindset Pszichológia. Mivel a közösségi oldalak óriási embertömegeket vonzanak, így egyre nő a szociális befolyásolás mértéke is, azaz az erőszakos megnyilvánulások, a negatív kommentek még több hasonló jellegű véleményt szülhetnek és ez általános agresszióhoz vezethet. 

Mi lesz veled netes kultúra? 

Joggal merül fel, hogy a fentiek tükrében beszélhetünk-e egyáltalán online kommunikációs kultúráról? A megkérdezett szakértők egyöntetűen megerősítenek abban, hogy igen, Szűcs Gergely konkrétan úgy fogalmazott, hogy „amikor a vulgaritásé, a rosszindulatú a főszerep, a kultúra akkor is jelen van, csak nem biztos, hogy az kényelmes, jóleső. Nagyon bébik vagyunk kollektíven az internettel kapcsolatban.” Azt is hozzátette, hogy például azok a Facebook-csoportok, fórumok, ahol van moderáció, csoportszabályzat kifejezetten bizonyítják, hogy van törekvés arra, hogy egy biztonságos közeg létrejöhessen. Alapvetően azonban azt emelte ki, hogyha változást szeretnénk elérni, akkor sokkal hamarabb kell a kommunikációs stílusokat a gyerekek elé tárni, hogy megismertessük velük, mit jelent, ha elnyomó valaki a társaival szemben. 

Forgács Mariann is bizakodó azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi helyzet változhat, ő a példamutatásban és emberségben, mint edukációs módszerben bízik. „Örök optimista vagyok, és bízom benne, hogyha jó példát tudok mutatni, akkor működhet, bár nehéz lesz ezt átfordítani. Ha megnézzük, gyakorlatilag sokkal hamarabb megyünk fröcsögni, reklamálni valamiért, mint dicsérni. Én például volt, hogy ráírtam Instagramon egy illusztrátorra, mert az általa tervezett borító miatt vettem meg egy könyvet, ami aztán nagyon tetszett. Szerettem volna, ha ezt ő is tudja.