Aztán persze a második hónap volt az, amikor ráébredtem, hogy nem a fáradtság a legnagyobb bajom. Az elkövetkezendő egy év a „nagy elsők” éve lesz. Vége a nyárnak, jönnek a betegségek meg az oltások, a rettegett láz és a lépten-nyomon szipogó emberek. Egyszersmind el kell döntenem, hogy az internetszlengből jól ismert „paramami” leszek-e!? És hát hogy ne lennék az, amikor lehetetlen pro és kontra listát felállítani, úgy zúdul ránk az információ: tedd-ne tedd. Rossz anya vagy, ha teszed, de akkor is, ha nem. Állj! Mi van? Szóval éljenek az ösztönök, dönteni kell. Ilyen sarkalatos kérdés például a választható védőoltások kérdése, mi nyomjuk.
Persze, ezek a felnőttes anyagondok, de csak annak vannak anyaparái, akinek van egy kis édese. Patrik sarkig nyitott szemekkel csodálkozik rá a világra, sokat mosolyog, dumál. Szentimentális leszek most egy kicsit. Csodálom, ahogy a kisfiam tekint a világra. Ő még annyira természetes, együtt rezdül a mindenséggel. Rácsodálkozik a fákra, a számunkra unalmas, rutin dolgokra. És közben én újra megtanulom felfedezni az apró boldogságokat. Azt hittem, unalmas lesz itthon „egyedül”, de nem az! Mindenről van mit mesélni, és akkor még ki sem néztünk az ablakon, minden egyes részlet történetek sora. De csak akkor, ha hagyjuk, hogy magával ragadjon az érzés. Le kell tenni a telefont, egy picit megállni, és átélni mindent megint. Sokszor gondolok arra, amikor épp pörgetem a „fészt”, hogy állj, Anya vajon mit csinált annak idején ugyanekkor!? Bevallom, én sokat fotózom a Patrikot, de kínosan ügyelek, hogy ne egy fehér téglalap jusson eszébe, ha majd rám gondol. Higgyétek el, ma ez a legfontosabb, sajnos!
Közben pedig én is itt vagyok, persze. Letelt a kritikus hat hét, a doki bácsi felkapcsolta a zöld lámpát, tehát helló, edzés, megjöttem! Ha igazi fitneszmami lennék, most valószínűleg nem ezeket írnám, de nehéz elindulni, komolyan. Elkezdtem futni, ugye, a jó öreg kardióval le kell mozognom a maradék 7 kilót a huszonhatból…
Oké, nem nagy távokat, mert nem akarok elmenni otthonról túl sokáig. Na jó, azért, mert még nem is bírok többet. De valahol mind a kettő igaz. A közeli parkban futok, addig Patrik apaperceit tölti. Én pedig bedugom a fülest, és nem gondolok tejre és pelenkákra. Már amennyire ezt az ember megteheti több deci tejjel a melleiben. Lehet, hogy egy nagyobb mell szép a kirakatban, de futásra alkalmatlan. Mindegy, ez nem kifogás, hiszen van cél: a terhesség alatt toppá változott nagy pólókból újra hálóinget kell csinálni. Ha értitek, mire gondolok. Márpedig szerintem minden nő tudja, miről beszélek. Na de komolyan, vannak azok a trendgyilkos apapólók.
Egyelőre ez minden, amit magamért teszek, nem azért, mert mások vagy a párom ezt várják, hanem mert kicsit le kell engedni. Biztos mindenki lát leharcolt anyákat a buszon, a villamoson. Akik tuti, hogy valamelyik Facebook-csoportban a magamfajtákat oltják, mert én próbálkozom. Ezek a nők a sárdobálással próbálják elrejteni a saját nemtörődömségüket. (Bár szerintem többen vannak a cukik, csak nekik nincs idejük írogatni).
Igaz, a rúzsaimat én is csak akkor nézegetem, amikor kiveszem a fürdőszobaszekrényből a dezodoromat, mert egy biztos, nincs az a szín, ami miatt én lemondanék a puszikról. Szóval Patrik vs. rúzscsodák: egy-nulla. Sőt elárulok egy titkot: gyakran egész nap póló-bugyiban tolom az anyaszekeret, felkontyolt hajjal. Aztán igyekszem rendezettebb bőrbe bújni, mire hazaér a párom. Igaz, vagy sikerül, vagy nem. És ilyenkor szerintem viccesen, már-már groteszk módon szoktam mondani neki, hogy „kicsinosítottam magam neked”, ami egy átlagos napon általában annyit jelent, hogy megfürödtem, hajat- és fogat mostam, a szemetet kivittem, a mosogatógépet kipakoltam, a gyerek is csillog-villog és így tovább.
Ilyenkor van egy kis időnk egymásra. Elmeséljük, hogy kivel mi történt, aztán tudjuk, hogy nem sok időnk maradt ebből a blokkból (két kaja közti idő az egymás közti szlengben), szóval aztán irány az ágy. Ilyenkor pedig próbálok elaludni, és kiverni a fejemből az „A part alatt, a part alatt három varjú kaszál” című gyerekdal sorait, aztán másnap újult erővel vágunk neki a napnak. Ja, nem, ez egy olyan történet befejezése, ahol a gyerek átalussza az éjszakát. Szóval másnap, az pont olyan, mint régen egy másnap, csak többet énekelek.
