Amikor elkezdődött, olyan volt, mint egy tündérmese, végre egy olyan kapcsolat, amilyet mindig is akartam. Minden, de tényleg minden tökéletesen működött, kiválasztottnak éreztem magam, aki megtalálta a másik felét. De csak addig volt ez ilyen szép, amíg behálózott, és addig manipulált, hogy csak nagyon nehezen hittem el, hogy nélküle is van élet. Pedig az elején is láttam a figyelmeztető jeleket, éreztem a kényelmetlen érzést, hogy valami nem stimmel, de nyilván előbb kérdőjeleztem meg a saját ítélőképességemet, mint azt a csodálatos embert, akivel összehozott a sors. Átéltem, hogy neked már ne kelljen – mondhatnám, de sajnos tudom, hogy gyakran hiába olvassuk el, látjuk a saját szemünkkel, mire kellene figyelni, mégsem lépünk ki, mégsem hagyjuk ott, és mégis belemegyünk a párkapcsolatba.
Manipuláció magas szinten
Ráéreznek, mindig ráéreznek, hogy az áldozatuk mire érzékeny. Nálam elég volt csak egy kicsit a megmentő hajlamomat megpiszkálni ahhoz, hogy csapdába essek. Kicsit sajnáltatta magát, az egész világ összeesküdött ellene, az exfelesége természetesen egy borzasztó hárpia, akinek csak a pénz számít, és naná, hogy azért vesztette el a munkáját, mert pikkelt rá a főnök, mert az ő tudása nagyobb volt. Szinte azt gondoltam a végére, hogy túl jó ez a pasi erre a világra, hát segítenem kell neki, biztos tehetnék valamit, amitől jobban érzi magát. Így alakult, hogy sajnálatból lett aztán párkapcsolat, mert ha senki sem szereti, majd szeretem én. Azóta már jól tudom, hogy bármilyen férfitól, aki a környezetét, főleg az exét befeketíti, hibáztatja, felelőssé teszi a saját nyomoráért, messzire kell szaladni, mert jót nem jelenthet.
Minden az ő érdeme
Akkor is az ő érdeme, ha két szalmaszálat sem tett érte keresztbe. Mint nálunk, amikor munkanélküli volt hónapokig (persze önhibáján kívül), és én tartottam el, mégis addig facsarta a szavakat, hogy a végén még én voltam hálás érte, hogy pénzelhetem. Addig beszélt és mondta a magáét, hogy agymosottnak éreztem tőle magam, bemászott a bőröm alá, elfoglalta a gondolataimat, mintha eltérített volna saját magamtól. Elhitette velem, hogy a sikereim nem az enyémek, ha ő nincs, akkor nem is értem volna el őket. Pedig inkább hátráltatott az állandó drámázással, mintsem segített volna a karrieremben.
Részlet A világ második legjobb gitárosa című filmből
Nem ismertem magamra mellette
Úgy éreztem, tojáshéjon mászkálok, sosem tudtam, a következő pillanatban mivel sértem meg a lelkivilágát. Amin tegnap még nem bántódott meg, azon ma már órákig ment a hiszti. Teljesen kiszámíthatatlan volt. A humorral teli, vidám nőből egy félős, szólni alig merő nő lettem, amit leginkább azzal ért el, hogy ha viccelődni mertem, akkor vérig sértődött, elviharzott otthonról, vagy csak lefeküdt aludni. A legnagyobb fegyvere a csend volt, olykor napokig nem szólt hozzám, levegőnek nézett, ha problémája volt azzal, ahogy viselkedtem. Amikor ilyen légkörben élsz évekig, akkor óhatatlanul elbizonytalanodsz saját magadban, a reakcióidban, visszafogod magad, nem mersz megszólalni, amikor pedig meg akarnál szólalni. Csendes rettegés, ami rányomja a bélyegét az egész lényedre.
Ne szeress mást, csak őt
A barátokat nem tűrhette mellettem, nem bírta, ha nem vele foglalkoztam. Időszámításunk előtt, azaz a vele való kapcsolatom előtt nagy társasági életet éltem, imádtam jönni-menni, és szinte minden hétvégén volt valamilyen összejövetel az otthonomban. Nem beszélt nyíltan a barátaim ellen, azt nem mondta, hogy ne jöjjenek át, mert ilyen nyílt konfliktust nem vállalt, csak amikor itt voltak, bunkó volt velük, belekötött mindenbe, sértődötten elviharzott, volt pár trükk a tarsolyában. Az a szerencsém, hogy akik tényleg a barátaim, nem ijedtek meg ettől, és nem hagytak magamra, hanem inkább elkezdték mondogatni, hogy ezzel a pasival valami komoly baj van. Örökké hálás leszek nekik, amiért ilyen őszintén megmondták a véleményüket, mert nagy szerepük volt abban, hogy végül meg tudtam tőle szabadulni.
Nulla empátia
Nem örült velem semminek. Inkább nagyon zavarta, ha épp boldog voltam. Ha sikeres voltam a munkámban, egyből belekezdett a monológjába, hogy őt mennyire nem becsülik meg a munkahelyén, és én csak a szerencsének köszönhetem a sikereimet. Ha annak örültem, hogy beleférek az egy számmal kisebb nadrágomba, akkor rögtön felhívta a figyelmemet rá, hogy lóg a hasamon a bőröm és biztos csak azért akarok jobban kinézni, hogy pasit fogjak magamnak. De persze szerinte esélyem sincs, mert úgysem kellenék senki másnak rajta kívül.
Egy ilyen kapcsolatból kilépni és utána felgyógyulni lelkileg nagyon nehéz. Nekem legalábbis egy évig tartott, mire észleltem a jeleket, és újabb egy év kellett, hogy rászánjam magam a szakításra. Hogy utána mennyi idő a felépülés, még nem tudom, mert egy évvel a szakítás után is még ott tartok, hogy nem bízom meg úgy általában a férfiakban, inkább rájuk sem nézek. De biztos eljön majd az idő, amikor már tudok nevetni az egészen, csak győzzem kivárni.
