Egyre több házasságban élő nő talál meg azzal, hogy szerelmes lett valaki másba, és a helyzet felismerésével vagy részleges megélésével egy időben érzi, hogy választás előtt áll, amitől megriad. Számos kapcsolat fut zátonyra, nem azért, mert bárki is hibás vagy rossz lenne, egyszerűen csak amikor szembesülünk a szerelem érzésével, olyan ajtó nyílik meg előttünk, amiről addig azt sem tudtuk, hogy létezik. Elkezd mindennél jobban vonzani, de egyben rettegünk attól, hogy belépjünk rajta. Pedig olyan csodák várnak ezen ajtók mögött, amit addig elképzelni sem tudtunk.
Van, aki bevallja, van, aki nem meri – még magának sem –, de nőként valójában vágyunk a szerelemre, és mindarra, ahogyan és amiben megjelenhet. Épp ezért pedig amikor megjelenik az életünkben, sokszor el sem hisszük, és benne is ragadunk ebben az álmodozással vegyes vágyakozásban. És persze vannak olyan történetek, amikor egyenes út vezet a beteljesülésig, én azonban egyre több olyan helyzettel találkozok, amikor mindez sokkal bonyolultabb.
Lehet-e a szerelemnek akadálya?
Látszólag igen, valójában azonban attól függ, mindezt hogyan éljük meg. Még akkor is, ha a látszat, a körülmények, a családi helyzet és állapot mást mutat, a körülményeket valójában mi teremtjük és alakítjuk a választásainkkal és a nem választásainkkal. Így aki meri a szerelmet választani, az ezzel a választásával egy időben elkezdi a körülményeit is megváltoztatni. Mert jobb, ha elfogadjuk, hogy azok nem fognak maguktól megváltozni.
Az igazi és tiszta szerelem a maga végtelenségében árad, és a megélésének köszönhetően teremtésre és változásra hív fel. Felszínre hoz elrejtett képességeket, érzéseket, szembesíthet a legnagyobb félelmeinkkel, korlátainkkal, amelyeket magunkban és magunknak állítottunk. Sokan már itt, az első lépésnél megriadnak. Megriadnak az érzéstől és attól a lehetőségtől, melynek a kapujához értek, attól a változástól, amire a szerelem felhívja őket. Éppen ezért inkább megmaradnak a fantáziálásnál, az esténként vagy nap közben elsóhajtott „de jó lenne, ha megtörténne” állapotnál. A szerelem megéléséhez tehát bátorság kell és választás. Egy választás, hogy beleállok.
Ismered magad annyira, hogy tudd, mit is szeretnél valójában?
Igazából mindez arról is szól, hogy milyen életet szeretnék élni? Hogy mire szeretném használni azt az időt, ami itt számomra a Földön adatott? Hogy mennyire merek kockáztatni, felülemelkedni magamon, a korlátaimon, a félelmeimen, mennyire merem meghaladni Önmagam? Választom-e a változást, a cselekvést, Önmagam teljességét? A szerelmet tehát megélni és nem megélni is felelősség. Elsősorban Önmagammal szemben, másodsorban nyilván másokkal szemben is. És az alapvető kérdés ilyenkor mindig az, hogy vajon lemondok-e saját magamról mások miatt?
Mindez persze nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül kellene hagyni mások érzéseit, de vajon a titkolózást, a hazugságot, a megalkuvást választjuk? És persze ott kapjuk a próbáinkat, ahol a leggyengébbek, ahol a legsebezhetőbbek vagyunk. A szerelem megélése vagy nem megélése ezen legkritikusabb próbák elé állíthat minket.
Nem mondom azt, hogy a választás mindig egyszerű, azt még kevésbé, hogy könnyű. De ha úgy döntesz, megéled mindezt, akkor nem úszod meg cselekvés nélkül. Az érzéseid elismerése, vállalása, kimondása nélkül, választás nélkül, és a választások következményeinek vállalása nélkül.
A legtöbben magunktól nem akarjuk, és nem választjuk a változást. A szerelem erre hív fel, hogy azt a változást, amit csak magunkért eddig nem választottunk, most megtegyük. Odaállni, cselekedni, kitartani, ha kell, hegyeket megmozgatni.
Önismeret nélkül pedig nem megy mindez. Nem megy anélkül, hogy tudnád, milyen életet szeretnél, kivel, mi a célod, merre vezet az utad? Mi az, ami számodra a teljességet, a boldogságot és az örömet adja, és mindezt kivel élnéd át? A szerelem megélése tehát egy aktív folyamat, amiben meg kell mutatnod magad, nem működik zárt ajtók és a négy fal biztonsága mögül. Hogy mered-e mindezt vállalni, olykor mindent kockáztatva? Az már csak tőled függ.
