Életmód

Káosz van a fiatalok fejében a szexszel kapcsolatban

Évről évre csökken az átlagéletkor az első szexuális aktust illetően, és ez a kamaszkorú gyerekek szüleinek igencsak rémisztő. Szerepet játszik ebben a technikai fejlődés, a könnyen elérhető tartalmak tömege, és éppen ezért, ami régen extrémnek tűnt, az ma természetesnek hat a fiatalok szemében. Mint például az anális szex.

Az A-HA Program név nélküli felmérése szerint 2011-ben az első szexuális aktusra Budapesten 15,3, vidéken 15,7 éves átlagéletkorban került sor, vagyis egy évvel hamarabb, mint 2001-ben. A tinédzserek korán elkezdik a szexuális életet, de ismereteik a szexualitással, a védekezéssel, az intim higiéniával kapcsolatban továbbra is nagyon hiányosak. Évente 40 ezernél valamivel kevesebb terhességmegszakításra kerül sor Magyarországon, ennek 10-12 százalékát teszik ki a 19 év alattiak. Sokan ugyanis a megszakított közösülést a fogamzásgátlás eszközének tekintik.

A tájékozatlanság még mindig tarol ebben a kérdésben: a 19 év alatti lányok körében majdnem minden második terhesség abortusszal végződik. A magyar nők 21 százaléka egyáltalán nem védekezett az elmúlt években szex közben – derült ki egy, a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság (SZNPTT) megbízásából készített kutatásból. Ez az adat döbbenetes. Elkeserítő, hogy még mindig itt tartunk.

Dr. Szőnyi György, szülész-nőgyógyász szakorvos, az SZNPTT elnöke elmondta, hogy a hormonális fogamzásgátlók közül továbbra is a tabletta a legnépszerűbb; csupán a válaszadók 5 százaléka választotta a közel 100 százalékos védelmet nyújtó, de jóval kevesebb odafigyelést igénylő hüvelygyűrűt vagy spirált. A kezdő tablettaszedők egyharmada az első 2-3 hónapban legalább egyszer kihagy egy szemet, és a többség nincs tisztában a feledékenység lehetséges következményeivel. „Én személy szerint a méhen belüli hormontartalmú eszközt szoktam az első helyen javasolni a pácienseknek. Kapható ebből a tizenéveseknek felrakható is” – közölte a szakember.

A HPV-fertőzés a szexuálisan aktívak között kb.20 százalékos, ezen a területen itthon sokat segíthet a hetedikes lányoknak felkínált ingyenes oltási lehetőség.

Megfelelő felvilágosítás nélkül a fiatalok számára a pornó könnyen az általános szexuális viselkedés kategóriájába kerül. De ez csupán az egyik oka, hogy anális és orális közösülésre is egyre gyakrabban vállalkoznak a fiatalok. A terhességtől való félelem, illetve a szüzesség megóvásának illúziója miatt is egyre divatosabb a szexnek ezen formái.

A fiatalok a szexualitás technikai részleteivel tökéletesen tisztában vannak, a legnagyobb baj viszont az, hogy a fejükben összekeveredik a párkapcsolat és a szex fogalma. A lépésről lépésre való udvarlás, összecsiszolódás kimarad, és a ami megmarad, az maga a szex. Ez pedig nagyon hamar kiégéshez vezethet. A szakemberek mindig azt tanácsolják, hogy a szülők igenis beszéljenek arról a gyerekükkel, mégpedig őszintén, hogy milyen a szerelem, a párkapcsolat, és miért fontos, hogy a megfelelő személlyel bújjunk ágyba. Érzelmekről, döntésekről sosem késő beszélni, és ez alól nem bújhatnak ki a szülők, bármilyen kínosnak is tartják néhányan ezt a témát.

Egy nemzetközi kutatás szerint a 11 és 16 év közötti lányok leggyakoribb keresőszava az interneten a pornó. Közben pedig az elmúlt években az internetes zaklatás áldozatainak a száma jelentősen megnövekedett világszerte. A megoldás ebben az esetben sem az eltiltás, sokkal inkább a folyamatos és nyitott kommunikáció a szülő és a gyerek között, esetenként pedig a megfelelő szűrőprogramok telepítése. A felelősségteljes internethasználatra kötelességünk megtanítani a gyerekeinket, mint ahogy arra is, hogy amit az interneten látnak, az nem a valóság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top