Életmód

10 évvel a megismerkedésük előtt készült az első közös fotó a szerelmesekről

Ha eddig nem hittél a sorsban, olvasd el Verona és Mirand szerelmének történetét. Érdemes!

Verona Koliqi és a – most már – vőlegénye, Mirand 2016 nyarán Montenegróban találkoztak először. Rövid ismerkedés után szinte azonnal egymásba szerettek, egy évvel később pedig Mirand úgy döntött, megkéri Verona kezét. Egészen eddig ez egy teljesen szokványos szerelmi történet. Aztán kiderül, hogy a párról készült egy közös kép: az első találkozásuk előtt tíz évvel.

She said yes!💍

Mirand Buzaku (@mirandbuzaku) által megosztott bejegyzés,

A kép készültekor Verona, aki most Londonban él, de Koszovóban született, családjával épp Montenegróban nyaralt, a tengerparton. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a nagy pancsolás közepette készült több hangulatos fotó is, amelyen Verona, a barátai és a családtagjai szerepelnek. És még valaki: Verona későbbi szerelme, Mirand.

„Az összeköltözésünkig nem tudtuk, hogy Mirand is ott van a fotón. Aztán összebútoroztunk, és megmutattam a képet, ő meg a háttérben úszkáló kisfiúra mutatott, majd közölte, hogy az ott ő a képen” – idézi a fiatal lányt a brit Metro, aki hozzátette azt is, később Mirand családtagjai is megerősítették, hogy valóban ő látható a képen, annál is inkább, mert abban az időpontban, mikor szerelméék, Mirand családja is a montenegrói tengerparton pihent.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top