„Anya, ki kap ajándékot karácsonyra?
Minden gyerek, aki jó volt.
Akkor én biztosan nagyon sokat kapok.
Miért? Te mindig jó vagy?
Nem, sokszor nagyon rendetlen vagyok, utána viszont angyali. Vagyis képes vagyok a fejlődésre, és ez az igazán fontos. Vagy nem? Most pedig játsszunk karácsonyi szókirakót, én kezdem: ajándék, te pedig mondj egy karácsonyi szót k betűvel, mert az a vége.”
A mai reggelem ezzel a párbeszéddel indult a buszon, és a négyéves forma kisfiú onnantól kezdve szuperügyesen folytatta a karácsonyi szóláncot. Egészen addig, amíg le nem szálltak.
Kamilla vörös hajú, cserfes kislány, apukájával fecseg. Mesét kér, de nem könyvből, hanem sajátot. Legyen ijesztő, legyen benne karácsonyfa, a végén némi ajándék, és közben féljen nagyon. Nos, nem volt könnyű helyzete az apukának, aki derekasan nekiveselkedett, és egy Grincs típusú történetbe fogott, amiben Kamilla is aktívan részt vett. Időnként alakított a szereplőkön, majd megunta, és arról kezdett beszélgetni az apukájával, hogy mit szeretne karácsonyra, és mennyi ajándékot tart elégnek a fa alá. Apu állta a sarat, türelmesen válaszolgatott, majd óvatosan kipuhatolta, hogy Kamilla mire vágyik. Egy kistestvérre, érkezett a válasz azonnal, és úgy tűnt apu erre nincs felkészülve. Kamilla ráadásul a fa alatt, egy dobozban szeretné a kistestvért, és lehetőleg úgy, hogy ne sírjon sokat, viszont lehessen játszani vele. Apu elmondta neki, hogy ez most biztosan nem fog menni, ezt először anyuval kell megbeszélni, és inkább kérjen mást. Akkor kiskutyát, válaszolta Kamilla, akinek nem kell határozottságért a szomszédba látogatnia, az tuti. Apu mondta, hogy az sajnos lehetetlen, mert nincs kertjük, és anyu fél a kutyáktól, és inkább kérjen mást. Akkor cicát, vágta rá Kamilla, ezen ponton apu megtört, és azt mondta, hogy este megbeszéli anyuval a kistestvért, és szerinte már egy nem igazi kisbaba azért lesz a fa alatt, ami majdnem olyan, mint egy igazi, sír, meg lehet etetni, a többit pedig még meglátják, hiszen jövőre is lesz karácsony.
A karácsony a gyerekeknek bizony az álmokról, vágyakról és az ajándékokról is szól
Ti hogy ünneplitek a karácsonyt? – szegezte nekem nemrégiben a kérdést a lányom legjobb barátnője. Gondolom, úgy mint ti, válaszoltam, és vártam. Jó, de ti nem vagytok vallásosak, és nem mentek templomba – folytatta Panni, és várta a hatást. Hát, ebben valóban különbözünk, de a többi ugyanúgy megy, hiszen sokszor voltál már nálunk karácsonykor: fenyőfát állítunk, ajándékozunk, jönnek a rokonok és a barátok, csak mi nem megyünk misére. De akkor nektek ki hozza a karácsonyfát? Mert nekünk a Jézuska! Ezen a ponton elbizonytalanodtam, mert a 13 éves nagylány meredten nézett, és várta a választ, én meg nem nagyon tudtam erre mit mondani, mert nem akartam lebuktatni a szüleit. A kérdezés taktikáját alkalmaztam: hogyan hozza el nektek a Jézuska a fát? Nem tudom, mert nekünk mindig el kell menni a nagyszüleinkkel sétálni, pedig azt nagyon utáljuk, és közben anyáék feldíszítik a fát, és aláteszik az ajándékokat – hadarta egy szuszra. De el ne mondd a mamiéknak, hogy ezt már mindhárman tudjuk, mert olyan cukin igyekeznek minden évben…
