Kisgyerekként volt egy vízióm a felnőttségről. Olyasmi, hogy automatikusan „jár hozzá” valamiféle bölcsesség és ügyesség. Különben hogy is tudnának az emberek annyi helyen helytállni, dolgozni, fejlődni, gyereket nevelni? Azt gondoltam, hogy a felnőtteknek nem okoz gondot például:
Korán kelni és teljesíteni a munkahelyen
Gyerekként nehezen feküdtem le aludni, mert mindig féltem, hogy lemaradok valamiről. A felnőttek persze mindig később feküdtek, és korábban is keltek, mint én. De sosem gondoltam, hogy esetleg fáradtak emiatt. Aztán irány az óvoda, a szülőknek pedig a munkahely és a mindennapi feladatok tömkelege. Valahogy magától értetődőnek tűnt, hogy ők ezt biztosan élvezik, és az is, hogy minden felnőtt olyan munkát végez, amilyet szeretne, olyan területen dolgozik, ami érdekli.
Konfliktusokat kezelni
Persze nem arról van szó, hogy burokban nőttem fel, vagy hogy körülöttem mindig minden flottul ment. De nem gondoltam, hogy a felnőttek is kerülhetnek olyan helyzetbe, mint én, amikor Ádámka lerombolta a homokváramat a játszótéren, de az óvó néni nem szidta meg, és én tudtam, hogy igazságtalanság ért, de nem tehettem semmit. Akkor még azt hittem, hogy az ehhez hasonló helyzetekben a felnőttek mindig meg tudják védeni magukat.
Nehéz helyzeteket megoldani
Egyértelműnek tűnt, hogy anya, még ha kicsit pánikol is, tudja, mit kell tenni, amikor defektet kaptunk, és időben oda fogunk érni, ahová kell. Vagy hogy a hozzám közelálló felnőttek tudják, hogyan kell engem megvigasztalni, amikor kiderül, hogy egy műtéten kell majd átesnem. Ők biztosan nem aggódnak, csak legfeljebb amiatt, hogy sírok, hiszen tudják, hogy egészen biztosan ez a legjobb megoldás, fel sem merülnek bennük kételyek, és azt is biztosan tudják, hogyan segíthetnek nekem a leghatékonyabban – hittem.
Mindennap gondoskodni az ételről
Könnyedebb és mindennapibb dolog az étkezés. Még nincs gyerekem, egyedül élek, de így is problémát okoz kitalálni, hogy mit mikor egyek, hogy változatos legyen, elkészíthető legyen stb. Régen mindig volt otthon meleg étel, reggeli, uzsonna. Persze kicsiként fogalmam sem volt róla, hogy milyen fárasztó, esetleg anyagilag megterhelő lehet ezeket napról napra kitalálni, beszerezni, elkészíteni. Kezdve az álmos hajnalokon készített reggelivel és suliba vihető uzsival, az esti főtételig.
Lebonyolítani az ünnepeket
A karácsony mindig varázslatos volt, de még akkor sem sejtettem, hogy milyen nehéz is lebonyolítani, amikor azzal már tisztában voltam, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékokat. Nem tudtam, hogy a szokásos teendők mellett sok munkahelyen több a munka az ünnepek előtt. Karácsonyi előtti programok szerveződnek, amik persze jók, csak sok időt vehetnek igénybe az amúgy is kevésből legyen szó akár céges buliról, jótékonysági gyűjtésről vagy iskolai karácsonyi műsorról és az ehhez kapcsolódó előkészületekről. Továbbá ki kell találni és be kell szerezni az ajándékokat, rendbe tenni a lakást, megfőzni a menüt, esetleg megszervezni, hogy hogy jut minden rokonra idő az ünnepek alatt. Gyerekként azt hittem, magától csodálatos az ünnep, ma már tudom, hogy sok munka van mögötte.
A cikk nem arról akar szólni, hogy felnőttnek lenni milyen rossz, vagy hogy milyen nehéz az élet. Saját gyermekkori tévhiteink talán rávilágítanak a szüleink teljesítményére, és sok mindent másképpen szemlélünk velük és önmagunkkal kapcsolatban. Hiszen most már biztosan tudjuk, hogy felnőttként sincs szuperképességünk, mégis sokszor erőn felül teljesítünk, így nyugodtan megveregethetjük a saját vállunkat, hogy „igen ezt is megcsináltam, pedig nem volt könnyű, büszke lehetek magamra!”
