Életmód

7 mondat, amit ne mondj egy duci nőnek

Ha valaki egész életében duci volt, akkor az pontosan tudja, hogy milyen szokásos mondatokat mondanak az emberek egy kövér nőnek. Rebecca Jane Stokes ebben a cipőben jár, jól ismeri az emberek reakcióit a hurkákra.

Rebecca saját bevallása szerint mindig is küzdött a súlyával, bár szerencsésnek érzi magát, mert még kap ruhát a “normális” boltokban a testére. Sok duci nő azonban teljesen más élményekről számolhat be. Én is voltam olyan kövér, hogy be sem mentem egy sima ruhaüzletbe, mert tudtam, hogy úgyis csak megszégyenítő pillantásokat kapok majd cserébe, nem pedig ruhát a méretemben. Nehéz úgy megőrizni a pozitív testképet, hogy az emberek folyamatosan burkolt sértéseket mondanak az arcodba. Ezért a ducik közül sokan inkább azt választják, hogy rejtőzködnek, és sosem lesz egy jó gondolatuk sem magukról és a testükről.

Rebecca pontosan megfogalmazta ebben a hét mondatban, hogy milyen ítélkezéssel kell szembenéznünk, ha netán van rajtunk némi súlyfelesleg.

1. “Olyan szép arcod van.”

Amikor ezt mondod egy duci nőnek, akkor tulajdonképpen azt fogalmazod meg, hogy “szerencsés vagy, mert a szép arcoddal majdnem teljesen elfogadhatóvá teszed a nem normális testedet”. Azt gondolod, hogy bókolsz, de igazából kritizálsz.

2. “Sokkal könnyebb lenne az életed, ha lefogynál.”

Teljesen igazad van. Akkor is sokkal könnyebb lenne az élet, ha húszezresek hullanának az égből. Csak hát nincs ilyen. Nem ez a valóság. A kilók nem olvadnak csak úgy le a csontvázunkról, amikor gondolunk egy nagyot.

 Rebecca Jane Stokes
Rebecca Jane Stokes

3. “Ez már nem egészséges.”

Első pillantásra még az orvos sem tudja felmérni egy ember egészségügyi állapotát. Hacsak nem egy szemmel láthatóan mozgásképtelenül kövér emberrel állsz szemben, nem mondhatsz ilyet. Rengeteg olyan duci embert ismerünk, akik hegyet másznak, kocognak, egészségesen étkeznek, jógáznak és teljesen rendben van egészségük. Csak épp van rajtuk felesleg.

 

4. “Fogytál?”

Bóknak hallatszik, de valójában az van benne, hogy a múltkor, amikor találkoztál vele, sokkal kövérebbnek látszott. Ráadásul valószínűleg nem fogyott fél kilónál többet, úgyhogy még csak válaszolni sem tud anélkül, hogy ne érezné rosszul magát a súlya miatt.

5. “Olyan szerencsés vagy, hogy azt ehetsz, amit akarsz.”

Úgy érted: “Odasüssetek, épp egy nagy szelet sütit eszik, és nem érdekli, mit gondolnak róla.” Csakhogy nagyon sokszor az van, hogy nem azért duci valaki, mert folyamatosan sütivel tömi magát, vagy azt eszik, amit csak akar. Inkább gondolkodj, mielőtt megszólalsz.

6. “Törődj már magaddal.”

Az, hogy duci, még nem jelenti azt, hogy nem foglalkozik saját magával, hogy elhagyta magát, és csak a csipszes tállal az ölében, kinyúlt mackóban érzi jól magát a tévé előtt punnyadva. Egyáltalán nem biztos, hogy bármilyen étkezési vagy mentális zavara van, csak azért, mert több kilót nyom, mint mások.

7. “Kövér disznó!”

Reméljük, hogy ezt a mondatot eszed ágában sincs kimondani, mert egészen egyértelműen bunkóság. Mégis érik a ducikat ilyen atrocitások, teljesen érthetetlen okból. Ha nem tetszik, hogy valaki kövér, ne nézz rá. Aki kövérdisznózik másokat, az csak azért lehet, mert úgy érzi – tévesen –, hogy valamiféle felsőbbrendű fajhoz tartoznak a vékony emberek. Pedig csak józan paraszti ésszel kellene gondolkodni, és ráébredni végre, hogy az emberek ezerfélék, vékonyak, kövérek, magasak és alacsonyak. Az egyik kopasz, a másik szőke, a harmadiknak pedig hat lábujja van.

Érdekes, hogy olyan sztorikat sosem hallani, hogy az utcán kövérek egy csoportja kiválasztana random vékony embereket, hogy “vékony rohadék” mondatokkal dobálózzanak. A legjobb lenne, ha csak elfogadnánk egymást úgy, ahogy vagyunk, létezzünk inkább békében egymás mellett, annak több értelme lenne, mint az egymás súlyán rugózásnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top