„Rádöbbentem, hogy a depressziómról és a 220 kilómról csakis én tehetek”

A blogod alapján egy igazi gamer arcnak képzellek, ennek köszönhető a jó pár kiló?

Mindig is imádtam a számítógépes játékokat, de szerettem középpontban lenni, szakkörökre jártam már egészen kis koromban is. Nem voltam egy otthonülő típus soha se, szerettem a barátaimmal lenni, eljárkálni velük, bulizni. A baj az volt, hogy ezek a találkozók általában összefonódtak egy-egy közös étkezéssel egy gyorsétteremben. Ebben az időben még csak nagyon lassan jöttek fel a kilók, szinte észrevétlenül. De az hozzátartozik, hogy mindig is nagyobb darab voltam, így talán nehezebben is vettem észre magamon újabb 1-2 kilót. Az egyetemi évek alatt nem igazán volt időm arra, hogy odafigyeljek az étkezésre, itt harapódzott el leginkább.

Nem is zavart a sok felesleg egészen idén májusig?

Korábban is voltak már próbálkozásaim, az érettségi alatt például három hónap alatt fogytam 54 kilót egy lány miatt. Ez persze nem lett tartós, mert amilyen gyorsan lement, vissza is jött. Akkoriban konditerembe jártam heti ötször napi 2 órát, extrudált kenyeret ettem, elhagytam a tésztát, a krumplit. Utólag mondták az orvosok is, hogy elég egészségtelen és rossz megoldást választottam. Ami a nagyobb baj volt, hogy egyáltalán nem élveztem se a mozgás, se az étkezés részét, mert csak az lebegett a szemem előtt, hogy leadom a felesleget, és vége. A harmadik hónap végére 116 kiló lettem, nagyon nagy voltam már akkor is.

Akkor 170 kiló voltál már 18-19 évesen, hogy lett ebből 220?

Az egyetemen a rendszertelen életmód miatt aztán visszajött az az 54 kiló is bőven. Szépen lassan egyre jöttek fel rám a kilók, ahogy pedig egyre nagyobb lettem, úgy ment el a kedvem a legtöbb programtól is, inkább egész nap csak lustálkodtam. Aztán 2016 decemberében meghalt édesapám, a bánatomat pedig evésbe fojtottam, még többet és még egészségtelenebben étkeztem, mint addig. A vége az lett, hogy 220 kilóra dagadtam. Szidom is néha magamat miatta, hogy miért hagytam el magam ennyire, de ez már a múlt, változtatni nem tudok rajta. Hála istennek semmi egészségi problémám nem jelentkezett, se magas vérnyomás, se cukorproblémák.  

Ennyi év után mi hozott változást?

Egy vasárnap délután otthon feküdtem, egész nap nem csináltam semmit. Írt a lány, aki miatt évekkel ezelőtt leadtam azt az 54 kilót, hogy találkozzunk, de én direkt nem néztem meg az üzenetet, mert nem volt kedvem magyarázkodni, kifogást keresni, hogy miért nem akarok kimozdulni. Aztán sokat gondolkodtam, és rájöttem, hogy erről az egész helyzetről, depresszióról, bezárkózásról és a sok-sok kilóról én tehetek, és én vagyok az egyetlen, aki változtatni tud rajta.

Megszületett az elhatározás vasárnap, és kedden már az edzőteremben voltam CrossFit-edzésen. Rá egy hétre pedig elkezdtem főzni, mert az albérletemet addigra tudtam felszerelni a szükséges edényekkel, kanalakkal, serpenyőkkel (ennyire nem volt semmi felszerelésem, előtte soha nem főztem). Nagyon rákészültem, beterveztem mindent, bár voltak azért hibák, mert például 10 kilót vettem ugyanabból a fagyasztott zöldségkeverékből. Azt annyira meguntam, hogy valószínűleg soha többé nem tudom megenni.

Az étkezés részének hogyan álltál neki?

Egy edző segít nekem, összeállított egy precíz étrendet. Reggelire 50 gramm zabpelyhet ettem, ebédre natúr csirkemell zöldséggel, vacsorára 100 gramm tonhal, 100 gramm zöldség. Ez körülbelül 1000 kalória volt. Reklámügynökségnél dolgozom, ahol mindig el vagyunk havazva feladatokkal, így folyamatosan dolgozunk, nem igazán volt régebben megoldva az étkezés, mindig a leggyorsabbat választottuk, rendeltünk, vagy egész nap nem ettünk semmit. Ezt a rendszert olyan szinten fel kellett rúgnom, hogy meg kellett beszélnem a főnökömmel is, hogy el fogom kezdeni a diétát, és ha törik, ha szakad, nekem adott időben le kell ülnöm enni. Szerencsére nagyon összetartó, jó közösségben dolgozom, mindenki támogatott. Örültek neki, hogy rávettem magam a változásra, mert ők hallották, hogy mennyire szuszogtam, a szék recsegett alattam. Azóta egyébként ők is leadtak pár kilót.

Nehéz volt betartani?

Volt olyan, hogy megettem a reggelit, és 11 óra magasságában már kicsit éhes voltam, de ez csak az első pár napban volt így. Talán ez a nyitja az egésznek, hogy életmódot váltottam, egy rendszert kezdtem el felépíteni: mindennap ugyanakkor kelek, fekszem, eszem. Sokszor van olyan a mai napig, hogy nem bírom megenni az adagot, nyilván szűkült is a gyomrom. De a napi 5 liter vizet a mai napig nehezen küldöm le. Érdekes volt megélni, hogy amikor egyik napról a másikra elhagytam a cukrot, rendesen elvonási tüneteim voltak egy pár napig. Délután háromkor például elaludtam a gép előtt, az első két hétben ez rendszeresen előfordult. Vagy ugyanilyen tapasztalatom a cukorral, amikor 2-3 hónapja csináltam már a diétát, és el kellett mennem egy gálaestre, ahol volt torta is. Egy bankkártya méretű szeletet vágtam magamnak, ettem belőle egy falatot, és hirtelen annyira rosszul lettem, hogy le kellett ülnöm, levert a víz, azt hittem hirtelen, hogy ott halok meg.

A társasági élet gyakran fonódik össze valamilyen étkezéssel, ebből nincs konfliktus?

Szerencsére sokszor ki tudom zárni ezeket a dolgokat. Ha elmegyünk egy pizzériába, sokszor rá tudom beszélni a pincért is, hogy valami zöldséget szedjen össze a konyháról nekem. De Olaszországban egy hamburgerezőben buci nélkül készítettek nekem ételt, csak a marhahús és zöldség. Azt gondolom, aki akarja, meg tudja oldani. A barátaim is megértik, hogy ez ezzel jár, nincs semmi probléma ebből.

Soha senki nem kételkedett benned?

Volt pár ismerősöm, aki azt mondta, úgysem fogom tudni betartani a diétát és az edzéseket. Azóta persze már bebizonyítottam, hogy nem így van. Amikor először lementem edzeni CrossFitre, engem gyakorlatilag kiröhögtek a terem előtt. Nehéz volt egy olyan csapatba bemenni, ahol a legbénább embernek is kockahasa van, én pedig begurultam a magam 220 kilójával közéjük. Sokat gondolkoztam ezen, de persze rá kellett jönnöm, ha tényleg változtatni szeretnék, akkor túl kell tennem magam a frusztrációkon, és csak magammal foglalkozni. De már az első 1-2 alkalom után nagyon barátságosak voltak, mert látták, hogy komolyan gondolom. Ez a CrossFit-csapat egy közösség is.

Hogy alakulnak a heti edzéseid?

Három hónapig heti kétszer mentem személyi edzésre, szeptember óta pedig már heti 3 edzésre járok, kedd-csütörtök-szombat, 2 hónapja pedig hétfőn és szerdán bokszedzésre járok. Így most heti 5 edzésem van, a sok főzés, boltba járás, napi 9-10 óra munka mellett egy kicsit úgy éreztem az utóbbi időben, hogy talán sokat vállaltam. Nagyon könnyen bele lehet esni egy túledzettségi csapdába, ami lehet, hogy nevetségesen hangzik esetemben, de a saját képességeimhez mérten talán túlhajszoltam magam. Az edzést ettől függetlenül nagyon szeretem és élvezem.

A kezdeti szigorú étkezésen lehetett már lazítani?

A szénhidrátot próbálom visszafogni a lehető legjobban, lisztes és cukros dolgokat egyáltalán nem eszem még most sem. Még mindig kapok étrendet, és heti 1 kilóra van beállítva az optimális fogyási ütem. Már 1-2 hónapja 2000 kalória egy napra a napi bevitelem. Szépen lassan emeltük vissza a kalóriákat, most egy marék rizzsel kiegészíthetem a csirke-zöldség ebédem. Járok testösszetétel-vizsgálatra, ami azért jó, mert így a magasságomhoz, aktivitásomhoz és életkoromhoz tudtuk összeállítani a menüt.

Eddig 60 kilót adtál le 6 hónap alatt, de akkor ezek szerint ez le fog lassulni.

Igen, mostantól pont a fele lesz, havi 4-5 kiló mínusz. De a kilók számomra annyira nem mérvadók, hiszen egyébként 15 kiló izmot is felszedtem már azóta, hogy elkezdtem változtatni. Inkább centiben és a ruháimon érzem a változást, meg persze a közérzetemen. Most megint oda jutottam, hogy újabb lyukat kell az övemre csinálnom, mert minden nadrágom lecsúszik rólam. De ez legyen a legnagyobb bajom.

Elcsábulások voltak az elmúlt 6 hónapban?

Őszintén megmondom, én sem értem, hogy történt ez, de nem. Mindig elkészítettem előre az ételeket, elvittem és megettem, fel sem merült bennem, hogy mást egyek. Mostanában már havi szinten belefér, hogy ha egy étterembe megyünk, akkor megeszem egy menüt, de nem hiszem, hogy bármikor is visszatérek a pizza-chips kombóra, mert már egyáltalán nem is kívánom ezeket a kajákat. Nagyon sokszor mondják nekem mások, hogy „de hát egy belefér”, de legtöbben megértők, és tudják, miért fontos nekem.

A blogírással mi volt a célod?

Eleinte nem is volt publikus a blog, csak magamnak írogattam. A kollégáim tudták csak, hogy nekiláttam a változtatásnak. Az első pár hétben bennem is volt némi kétely, hogy mi van, ha tényleg nem tudom megcsinálni, feladom. Aztán valahogy egyszer csak megnézte 3000 ember az egyik bejegyzést, ezért úgy gondoltam, nem rejtegetem tovább. Egyfajta naplóként kezdtem el magamnak írni, hogy majd később visszaolvassam, de egy idő után már elkezdtek ismeretlen emberek követni. Már azt érzem, ennyi embert nem hagyhatok cserben. A tartalom nem változott, ugyanúgy a napjaimat írom le önmagamnak. Kicsit furcsa, hogy én, aki világéletemben nagyobb darab voltam, példát állítok másoknak. Nekem is nagyon sok erőt ad abban, hogy napról napra csináljam tovább. Amikor egy személyi edző ír nekem, hogy az egész napos edzések után az én blogom hatására áll neki a saját edzésének, az furcsa érzés. Kockahasa van, és én motiválom őt?!

Mennyit szeretnél még leadni?

Be fogok menni 100 kiló alá, azt érzem. Azért +/- 100 a blog címe, mert mozgásteret ad nekem, ha 104 vagy 98 kiló leszek végül, az is megfelel. A tesztösszetétel-vizsgálat alapján most 104 kiló lenne számomra az optimális. 176 centiméter magas vagyok.

Mi segít, hogy motivált maradj?

Van egy mondat, amit az edzőm mondott nekem, és nagyon megmaradt bennem: Ez nem egy sprint, hanem egy maraton, sok türelem, sok holtpont, és nem a végcél számít, hanem az, hogy amit és amíg csinálom, jól érezzem magam. A kedélyállapotommal soha nem volt probléma, mindig egy vidám gyerek voltam. Amikor depressziós voltam, akkor is csak magamnak, otthon voltam szomorú. Ez most sem változott, talán vidámabb vagyok, és nagyon izgalmas minden, amin most átmegyek, várom, milyen dolgok várnak még rám. Motiváltabb vagyok most, mint amikor elkezdtem, mert én is látom magamon a változást. Az eredmények, centiméterek és fényképek olyan látványosak, hogy én is most döbbenek csak rá, hogy valóban akkora voltam. Van célom tovább küzdeni, mert látom, hogy jó úton haladok. Folyamatosan új célokat tűzök ki magam elé, idéntől a következő Spartan Srintre készülök, egy áprilisi verseny a nagy vágyam. Ha valamit ennyire tudatosan kitűzök magam elé, és tudom, hogy mit kell érte csinálnom, azt általában meg is tudom valósítani.