nlc.hu
Életmód
Bátran mutatta meg magát fürdőruhában a molett nő, miután megszégyenítették

Bátran mutatta meg magát fürdőruhában a molett nő, miután megszégyenítették

Lábai miatt bírálták a túlsúlyos nőt, de szerencsére nem hagyta magát.

Samantha Hillman blogger vidáman vakációzott férjével egy szálloda teraszán, a medence mellett pihengetve, amikor meghallotta, hogy két nő a közelben az ő testét bírálja. Felhőtlen öröme pillanatok alatt elszállt a kemény szavaktól, ráadásul el is bizonytalanította. Ám Hillman úgy döntött, nem hagyja, hogy két idegen megzavarja tökéletes napját, ezért nem sokkal később bátor üzenettel reagált Instagramján:

„A medence mellett üldögélve észrevettem, hogy két, nálam legalább harminc évvel idősebb hölgy pihen a nyugágyakon, akik történetesen engem beszéltek ki a túlsúlyom miatt. Vagyis a lábaimra pillantva nevettek. Éreztem a hatalmas csomót a torkomban, és a forró könnyeket, amik elkezdtek potyogni a szememből. A férjem kérdezgetett, mi bajom van. Zokogva mondtam neki, hogy nemcsak szomorú vagyok, de megalázottnak is érzem magam a történtektől. Szerencsére Justin megértett és támogatóan viselkedett, majd felhívta a figyelmem arra, hogy két olyan nő bántásától szenvedek, akik velem ellentétben nem vették a bátorságot, hogy levetkőzzenek.

REAL AND RAW - here I am in the pool this afternoon tubby and chubby wearing a bikini 👙I have been so moved by the positive comments I received last week and saddened by the negative ones, particularly the trolls. Not only was I body shamed by the pool I was also body shamed online - mercilessly. I am acutely aware that I am overweight which is why I have committed to eat well and exercise in an effort to improve the health of my body. I am however saddened that our society still operates under ‘weight = worth’. Here is the thing - I have not resigned myself to look this way forever, I am simply choosing to love and embrace the skin I am in - now when my body is bigger and down the track when it is healthier. Early this year, Australia lost a darling little girl Dolly when she took her own life, because she was mercilessly bullied - it has to stop. Just because someone doesn’t look like YOU THINK they should doesn’t mean they are NOT worthy. If you don’t have something nice to say don’t say it at all. I am NOT going to let the haters and trolls bring me down though - I am on a mission to demonstrate that ALL body types can look stylish and on trend in swimwear. Just because your body doesn’t look like the ones in the media or magazines doesn’t mean you have to hide away. To the lady who doesn’t swim with her kids in the ocean because she is worried what the bikini clad Mum’s will say - I stand for you. To the ladies who have been laughed at when at the pool - I stand for you. To the girls and women who don’t go to the beach or pool at all because they fear what others think - I stand for you. I ask all of you to let go of your insecurities and to stand up to the bullies and trolls with me and love the skin you’re in. It might not be your ideal body, but it is YOUR body and it deserves to be loved. Be strong and get on that beach or in that pool and enjoy yourselves. Be grateful that you have a body that allows you to swim - not everyone does. Do it for you, do it for me. Share this post, tag your friends in it, tag the media in it - send a message! Say no to fat shaming, body shaming and bullying. #mamamiasummer #bodyimagewarrior #ownsummer

Body Confidence Society (@bodyconfidencesociety) által megosztott bejegyzés,

Miért kellene szégyenkeznem a testem miatt? Miért kell úgy éreznem magam, mintha nem lennék elég jó? Választhattam: hagyom, hogy a két nő nyerjen, és törölközőbe becsavarva magam visszakullogok, vagy beugrom a medencébe, és úszom egy jót. Utóbbit választottam, hogy harcoljak a jóért. Önmagadat szeretni a legnagyobb forradalom, és ne felejtsd el, minden testforma lehet stílusos és gyönyörű.”

Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top