nlc.hu
Életmód
Egy levél miatt szabadult meg testsúlyának felétől a 220 kilós Sarah

Egy levél miatt szabadult meg testsúlyának felétől a 220 kilós Sarah

A 36 éves nő évente 22 000 dollárt, átszámítva több mint 5 millió forintot költött étkezésre, mielőtt úgy döntött, változtat eddigi életén.

Azóta, hogy eldöntötte, változtat az életén, Sarah Kumar döbbenetes változáson ment keresztül. Az egykor 220 kilós ausztrál nő szigorú diétájának és a rendszeres edzésnek köszönhetően rövid idő alatt a testsúlyának több mint felétől megszabadult. A Daily Telegraph ausztrál lapnak elárulta, világ életében duci kislány volt, aztán 13 évesen konkrétan ételfüggővé vált.

„Hatalmas adagokat tüntettem el borzasztó rövid idő alatt” – mondja Sarah, majd hozzáteszi, ahogy egyre idősebb lett, úgy romlott az állapota is. „Volt olyan nap, amikor annyit ettem, hogy biztos voltam benne, hogy meg fogok halni.” Sarah azt is hozzátette, hogy az elfogyasztott étel legnagyobb részét titokban falta be, leginkább azért, mert szégyellte magát.

fogyás gyomorszűkítő műtét életmentés

Kép forrása: Daily Telegraph

„Ki nem állhattam az érzést, hogy üres a gyomrom, ezért sokszor akkor is ettem, amikor a többiek aludtak. Sőt! Leginkább akkor ettem, hogy ne kelljen magyarázkodnom.” Sarah a lapnak elárulta, fogyása előtt egy nap átlagosan 11 ezer kalóriányi ételt vett magához: „Mindig enyém volt a legnagyobb adag étel a munkahelyen, de ez nem volt elég. Hazafelé beugrottam a kedvenc gyorséttermembe, és két felnőtt adagját pusztítottam el. Otthon aztán rendeltem még két hatalmas pizzát, amit egy üveg kólával öblítettem le.”

Sarah életét végül egy állásajánlat és egy régi levél változtatta meg teljesen. „Azt a bizonyos levelet az egyik legjobb barátom írta a halála előtt. Arra kért benne, hogy változtassak az életmódomon, hogy kezdjek fogyókúrázni, és ne rohanjak a vesztembe. Mielőtt kezdtem volna az új munkahelyemen Adelaide-ben, újra elolvastam, és aznap betalált az üzenet.

fogyás gyomorszűkítő műtét

Kép forrása: Daily Telegraph

Sarah ezt követően egy táplálkozási szakértő és egy személyi edző segítségével 40 kilót fogyott a több mint 200 kilós testsúlyából, így az orvosok elvégezhették rajta a gyomorszűkítő műtétet. Azóta Sarah további 60 kilótól szabadult meg, így most 109 kiló, de nem áll meg itt, a célja, hogy egy újabb fél éven belül elérje a 89 kilós álomsúlyát.

„Úgy érzem, végre valahára sikerült békét kötnöm a testemmel és magammal. Mióta megszabadultam a testsúlyom felétől, teljesen megváltozott az életem. Soha nem éreztem magam még ennyire boldognak.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top