Életmód

Milyen a női lét? Fotózd le a Marie Claire-nek!

A női lét sokszínűségére kíváncsi a Marie Claire magazin, ezért hirdetnek fotópályázatot.

Az idén tizenegy éves magyar Marie Claire egyik fontos küldetése, hogy részt vegyen a hazai tehetségek felfedezésében, és munkájukat, történetüket megismertesse olvasóival. A márciusi lapszámban meghirdetett A női lét sokszínűsége fotópályázattal ezúttal amatőr és profi fotósoknak szeretnének lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra. A maximum öt képből álló sorozatokat március 15-ig várja a szerkesztőség, a legjobb pályamunkákból pedig kiállítás is készül.

menstruáció, vérzés (fotó: Rupi Kaur)

Egy fontos fénykép a témában (fotó: Rupi Kaur)

Mivel fontos célunk a hazai alkotóművészek támogatása, ezúttal a magyar fotósoknak adunk lehetőséget arra, hogy megmutassák tehetségüket, és olyan kreatív és egyedi fotósorozatot készítsenek, amelynek a középpontjában a női sokszínűség áll. Női lapként minden tartalmunk ezen téma köré épül, és reméljük, hogy a pályaművek segítségével mi is friss, új ötletekkel gazdagodunk, amik inspirálólag is hatnak a szerkesztőségre” – mondta László Krisztina, a Marie Claire főszerkesztője. „A felhívás mindenkinek szól, akiben gondolatot ébreszt a téma: legyen szakmabeli vagy hobbifotós, lássa a világot profi gépen vagy csak egy jobb kamerájú telefonon keresztül. A legjobb sorozatokat a lapban és egy kiállítás keretében is megmutatjuk.

A maximum öt képből álló portré-, divat- vagy riportfotó-sorozatokat a Csoszó Gabriella fotóművészből, László Krisztina főszerkesztőből és Békefi Dóra fotós-képszerkesztőből álló szakmai zsűri bírálja el, a legjobbnak ítélt művek készítői pedig a bemutatkozás lehetősége mellett értékes nyereményekkel is gazdagodnak. Az első három helyezett a Volvo támogatásával összesen 600 000 Ft pénzjutalomban részesül, a különdíjat a Samsung ajánlotta fel, egy Galaxy csúcskészüléket, a közönségdíj győztesét pedig egy 50 000 Ft értékű Allée vásárlási utalvánnyal díjazzák a szervezők.

A részletes pályázati felhívás a Marie Claire márciusi számában és ezen az oldalon található.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése