Életmód

A több ezer fontos kezelések után végül egy filléres krém segített egy nő napkárosodott bőrén

A 34 éves személyi edző bevallott napozásfüggő – ez pedig a bőrén is nyomot hagyott.

Tizen-huszonévesen csak legyintünk, mikor az anyukánk a lelkünkre köti, hogy mindig használjunk napvédő krémet. Főleg, mikor egy kiadós napfürdő után sem látszik semmi más rajtunk, mint egy egészséges szín. Csakhogy a nap bőrkárosító hatásai nem jelentkeznek azonnal – akár évekkel később is felüthetik a fejüket.

Harriet Metzger, 34 éves személyi edző is éveken át felelőtlenül napozott. Aztán 30 éves kora körül apró, barna pigmentfoltok jelentek meg a homlokán, melyek pár éven belül a homloka 60%-át elárasztották. A nő kétségbeesetten kereste a módszert, hogyan tüntethetné el a napozás okozta foltokat: az 1000 fontos mezoterápiás kezelésektől a 200 fontos kenőcsökig mindent kipróbált – így nagyjából 4000 fontot áldozott arra, hogy megszabaduljon tőlük.

Végül, meglepő módon a legolcsóbb krémmel érte el a legnagyobb eredményt: egy gyógyszerész javasolta, hogy próbálja ki a CULT51 éjszakai krémet, mely 50 fontba, azaz 17 ezer forintba kerül. Harriet azt mondja, boldog, hogy végre valami bevált, de még jobb lett volna, ha elővigyázatosabb a napozást illetően. A bőrgyógyászok egyetértenek: továbbra is azt javasolják, használjunk napvédőt az arcunkra mindennap, és az elváltozások első jeleinél forduljunk orvoshoz.

metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top