Életmód

Történelmi győzelem: egy hindu nő is bekerült a pakisztáni szenátusba

A pakisztáni választások történetében első alkalommal került be a szenátusba egy a hindu kisebbségből származó nő.

Szombaton szenátusi választást tartottak Pakisztánban, ahol rendhagyó dolog történt. A választások története során először a kasztrendszer legalsó fokán álló érinthetetlenek közé tartozó jelölt diadalmaskodott egy a tálibokhoz köthető hitszónokkal szemben. A hindu Krisna Kumari választási győzelme szinte történelmi jelentőségű.

Krisna Kumari – Fotó: Facebook

A parlament alsóházának és a négy tartomány helyi parlamentjeinek képviselői a 104 fős szenátus felét választották meg hatéves időtartamra.

A tisztségéből eltávolított Navaz Sarif volt kormányfő pártjának 33 mandátummal relatív többsége van a felsőházban, miután 15 mandátumot szerzett szombaton. A korábbi pakisztáni elnök, Aszif Ali Zardari pártja, a Pakisztáni Néppárt (PPP) a második lett. Az ellenzéki Imran Hán egykori krikettsztár pártja, a Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) lett a harmadik.

A független Pakisztán az akkori brit domínium, India vallási alapon történő kettéosztásával 1947. augusztus 14-én jött létre. Az így keletkezett állam hindu lakosságának többsége a lakosságcsere keretében Indiába menekült még abban az évben. Akik maradtak, a politikai és gazdasági lét szélére sodródtak. A hinduk, akár a többi kisebbség, azóta is szenvednek a muzulmán többség általi hátrányos megkülönböztetéstől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top