Bodnár Balázs a tanítói diploma megszerzésével párhuzamosan az IKEA-ban helyezkedett el, majd újságírónak állt. A Magyar Rádió után a Magyar Távirati Irodánál többek között pekingi tudósítóként, hazatérve pedig a Panoráma rovat szerkesztőségében informatikai újságíróként dolgozott 2011-ig. Az MTI-nél töltött utolsó két évben már a váltásra készült, de a médiában leépítések miatt – mivel a méhészkedésből ekkor még nem tudta volna eltartani a családját – visszatért az eredeti szakmájához, és tanító lett. Jelenleg az angol, környezetismeret, ének és matematika oktatása mellett igazi haladó gondolkodásmódban építi tovább a saját családi méhészetét.
Miért szerettél volna méhész lenni? Honnan jött az ötlet?
Nagyon jó gyerekkori élményeim vannak a méhészkedésről – a szomszédunk (Lukács László) már akkoriban is ezzel foglalkozott, szívesen átjártunk hozzá, és kissrácként az is nagyon menő volt, hogy a méhész – mivel ő volt a helyi mozigépész is – mindig bevitt magával a legjobb filmekre.
Ebből a gyerekkori emlékből hogyan lett méhészet?
Az MTI-ben dolgozva egyre nagyobb szükségem volt valami kikapcsolódást nyújtó, természetközeli és aktív hobbira. Azt is éreztem, hogy az újságírás bizonytalan dolog, nem mindig tőlem függ, hogy mennyire leszek sikeres. Emellett egyre többször felmerült bennem, hogy olyasmivel szeretnék foglalkozni, ami hasznot hajt. Így egyszerre kerestem lehetséges hobbit és jövőbeni megélhetést is.
Akkortájt a véletlennek köszönhetően ismét összefutottam a méhész szomszédommal. Épp egy informatikai problémája volt, felajánlottam, hogy segítek neki. Miközben az otthonában voltam, újból megcsapta az orromat a mindent átható mézillat. Beszélgettünk a méhekről és kiderült, hogy nyárra segítségre lenne szüksége. Így beálltam hozzá inasnak, a szakmai irányítást ő vitte, én pedig a fizikai munkát végeztem. Amikor volt egy kis szabadidőm, ott voltam nála, és folyamatosan tanultam. Ő volt a mesterem, és ma is annak tekintem, nagyon sokat köszönhetek neki.
Megláttam a méhészkedésben azt, amit korábban kerestem: egyrészt mindig is szerettem a természetet, a természetközeli dolgokat, másrészt kellően mozgalmas. Harmadrészt hasznot termel, és biztos pontot jelent, hiszen bármi is történik a világban, mézre, így méhészre is szükség lesz.
Hogyan mentél ezek után tovább?
Amikor az MTI-ben megtörténtek a leépítések, a gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központban tudtam elhelyezkedni, ahol egy éven át nagyon sokat tanulhattam a szakmáról, a méhészet tudományos és gazdasági hátteréről. Az ott megszerzett tudás meghatározó volt a későbbiekben.
Akkor már tudtam, hogy ez lesz az én utam, készültem az önállósodásra. Így amikor egy év után leváltották a vezetőséget, és ezzel az én szerződéses viszonyom is megszűnt, már saját lábra tudtam állni, befogtam az első méhcsaládot, és tíz kaptárral elkezdtem dolgozni.
Kíváncsiak vagytok, hogy folytatódik Balázs története? Az ujratervezem.hu oldalra kattintva megtudhatjátok!