nlc.hu
Életmód & Egészség

Az emberek, akik csak azért is 1932-ben élnek

Húsz-harminc felnőtt, komoly ember találkozott a Vajdahunyad-várnál, biciklire ültek, és eltekertek a Kincsem Parkig. Nincs ebben semmi, legfeljebb annyi, hogy mindannyian a húszas-harmincas évekbe képzelték magukat. Biciklistül. Nem akartak ezzel üzenni semmit, nem volt felhajtás, verseny és kísérőrendezvény, egyszerűen csak biciklizni akartak egyet úgy, hogy közben nagyon szépek. Fényképezővel kísértük őket.

nlc - Életmód & Egészség

Kedves olvasó, szerinted mikor készült ez a kép?

Jó, tudom, hogy tudod, hogy most készült, de őszintén: nincs rajta semmi, amitől ne készülhetett volna mondjuk 1932-ben, nem? Na ugye.

Igaz, nem 1932 van, hanem 2018, azaz közösségi média, piacgazdaság, jólét – már ahol – és szabadság, tehát az önmegvalósítás millió formája. Megszokhattuk már, hogy az ország (különösen Budapest) a legfurább szubkultúrákkal van tele. A jótékonykodó cosplayerektől kezdve a ladásokon át a biciklialkatrész-újrahasznosítókig van itt minden, de még köztük is egy egészen különös, eltökélt és életvidám banda a

kerékpáros időutazóké.

Ők azok, akik lehetetlent nem ismerve, a családi gardróbtól a vintage boltokat feltúrva összeszednek egy-egy (vagy akár több) teljesen autentikus szettet a múltból, esetünkben a huszadi század eleji békeidőből. Mindehhez bicikli is jár, mégsem lehet Bubival, trekking vagy mountain bike vassal összeizélni a csodálatos kordnadrágokat és rakott szoknyákat!

Elbátortalanítani senkit sem szeretnénk, de a bicaj és az outfit kevés, ehhez bizony arc is kell, nem is akármilyen. Nem csak az arcberendezésről, hanem a tekintetről és a szőrről is beszélünk, vagy hát ezek egységéről. Szereplőinket külön galériában mutatjuk, kattints, gyönyörködj!

8 fotó

Most jöjjön maga az esemény, amelyről akaratlanul is csak divatanyagot voltam képes fotózni, annyi baj legyen. Lenyűgöző szettek, kiegészítők és a hétköznapokban is hasznos tippek arra, hogyan pimpeljük fel régi biciklinket. Plusz egy elképesztő velocipéd 2018-ban, Budapest barátságtalan utcáin. (Mindenki túlélte.)

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.