Nem volt könnyű dolgom, amikor egy ebéd közben kinyitottuk a mesezsákot, annak érdekében, hogy megtudjuk, mi is ennek az élethosszig tartó szerelemnek a titka. Már csak azért sem, mert arra a közhelyesen hangozó kérdésre, hogy mi a hosszú (és boldog) házasság titka, csak egy válasz létezhetett: „Nincs titok!” – vágták rá azonnal, és egyszerre.
Persze, aztán felültünk a szerelemvonatra, és visszautaztunk 1962. május 6-hoz, ahhoz a naphoz, amikor először megpillantotta nagypapám a nagymamámat, és azonnal szerelmes lett.
A Heim Pál Kórház ápolónője volt akkoriban Marika néni, Józsi bácsi pedig éppen látogatóba ment egy rokonához, és amikor megpillantotta, egyből szerelmes lett – mondja. Hála a nővérszálló vezetékes telefonjának és az előtte üldögélő portaszolgálatosnak, aki aznap éppen Marika néni volt, hamarosan megbeszéltek egy randevút. A hamarosan pedig azt jelenti, hogy miután letették a kagylót Józsi bácsi már vette is a kabátját, hogy segítsen elütni az unalmas órákat a portán.
Később pedig kitartóan randevúztak, a Corvin mozi melletti cukrászdázásoknak, a táncesteknek, a kirándulásoknak, és a lopott óráknak hamarosan meglett a gyümölcse. Hiszen az esküvő után több mint egy évvel megszületett az első gyerekük Andris, hat év múlva pedig Ági.
Bár nagymamám szerint rengeteg mindenről szót kéne még ejtenünk mire eljutunk a várva várt csattanóig, nagypapám segített kiigazodni az emlékek édes viharában:
„Az életünk legjelentősebb boldogságpontjai: a megismerkedésünk, 1963. március 30, mikor először kimondtuk az IGENT, mikor megszülettek a gyerekeink, majd az unokáink, az 50. házassági évfordulónk, ahol újra összeházasodtunk, a dédunokánk születése, és a következő, remélem, a 60. házassági évfordulónk lesz, ahol újra megkérem a Pagyi (ahogy a családban hívjuk, Marika nénit) kezét!.”
De, hogyan lehetséges egy életen át egy ember mellett kitartani?
Ha az ember házasságot, köt és családja lesz, akkor az mindennél fontosabbá válik. Egész életünket kitöltötte a család, és a munka! Mindeközben folyamatosan tanultunk, hogy mindent megteremthessünk. Akkoriban, aki szorgalmas volt, annak nem volt elérhetetlen álom egy saját lakás, autó, sőt egy nyaraló sem. Igaz ehhez minden fillért beosztottunk.
Közben pedig jól megvoltunk, nem kellett kettesben külön programokat csinálnunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Általában egymáshoz járt át a család, és a baráti társaság.
De nem elhanyagolható tény, hogy mindez csak úgy működik, ha van kompromisszum, türelem és megértés. Nem szabad zsarnokoskodni egymás felett.
Igaz, fontos a közös érdeklődés, a hasonló gondolkodás, de mindenkinek teret kell adni, a saját hobbijaira is. („Mi volt az én hobbim?” – vág közbe Józsi bácsi nevetve) Persze tudni kell hol a határ, ami még nem megy a közös élet rovására. Mi nem harcoltunk a kapcsolatunkért, hanem tettünk érte! Hétvégente programokat szerveztünk, amikor együtt lehettünk. A gyerekeinkkel együtt! Később az unokáinkkal, dédunokánkkal, és beszélgettünk.
Na meg a közös temperamentum sem utolsó. „Emlékszem egy, két romantikus helyzetre” – mosolyodik el Józsi bácsi. Miközben Marika néni gyorsan hozzáteszi, hogy ezt nem szabad elmesélni (összenéznek).
„Persze, a mai korszellem az, hogy azt mondják: Gyere fiam ülj le – és már fekszik. Nem vagyok egy prűd valaki, de azt gondolom, hogy nem szabad sportot űzni a szexből, hogy mire odaérne az igazihoz, már teljesen kiég. A szexnek érzelmi alapon kell működnie” – folytatja, Marika néni.
Azt már tudjuk, hogy mitől működik a házasság, de biztos előfordultak nehezebb időszakok…
„Én nem emlékszem ilyenre” – mondta egyből Józsi bácsi. Persze Marika néni visszaemlékezett egyikre-másikra. De a lényeg mégsem az, hogy mi történt, vagy mi volt. Az a múlt, egy rossz emlék, ami ma már lehet, hogy az emlékek sorából is kiradírozódott. Mert nem az számít, hogy haragudtunk néha, hanem, hogy volt mindenre megoldás. A megoldást pedig nem másnál kerestük.
Igaz, az évek során a szerelem szeretetté lényegült, de sosem hasonlítottuk össze egymást mással. Nem adtunk mások véleményére a kapcsolatunkat illetően. Azért vagyunk egymás mellett, mert egymást akartuk. Boldogság adni, és odafigyelni, aki ezt az érzést nem ismeri, szegény ember – teszi hozzá Marika néni.
Mi történt miután a család átalakult, kirepültek a gyerekek?
Mindig kellenek célok, amik később felkerülhetnek a boldogságpontok közé. A gyerekeket, az idős szülők gondozása, majd az unokák körüli teendők váltották fel. Mi sosem unatkozunk. A kultúra is folyamatosan jelentős szerepet töltött be a mindennapjainkat. Rengeteg könyvet, verset tudunk, ezekről is szívesen beszélgetünk. Színházba járunk.
A társasági élet most is fontos a számunkra, persze már kevesebb az ilyen alkalom. Én például egy klubot is alapítottam, ahova eljárhattunk együtt a csajokkal, a hasonló korosztály – meséli Marika néni.
De azóta az unokák is felnőttek…
Mindig mobilak, aktívak voltunk. A korral járó betegségek miatt ránk ült egy másfajta nihil. Most talán még fontosabb, hogy közös az érdeklődési körünk. Előveszünk rég elfelejtett könyveket vagy történeteket, és újra megbeszéljük. Már máshogy látunk, mint annak idején.
Az egymásra utaltság fokozott egymás iránti aggodalmat jelent. De a közös emlékek megszépítik a hétköznapjainkat. Az egész életünket kitette a család, mi sosem vagyunk egyedül, a gyerekeink segítenek nekünk, ha szükségünk van valamire, de ez a felnőtt unokáinkról is egyre inkább elmondható.
