Életmód

Elszakadt egy kábel, két napra internet nélkül maradt az egész ország

Egy tenger alatti kábel sérült meg, a hiba több mint 10 országban okozott kisebb-nagyobb fennakadást. Volt, ahol egyáltalán nem volt net.

Elszakadt egy tenger alatti internetes kábel március 30-án, ami komoly problémákat okozott több nyugat-afrikai országban. A hiba Mauritánia partjainál történt, és legalább 10 szomszédos országot is érintett.

A kábelszakadás miatt Mauritánia 48 órára teljesen internet nélkül maradt. A többi országnak volt annyi földi kábele és műholdas kapcsolata, hogy valamelyest online tudtak maradni, ám ott is napokig akadozott a hozzáférés.

Az efféle leállások jól mutatják, mennyire sérülékeny az internet infrastruktúrája, főleg olyan helyeken, mint Nyugat-Afrika. Ha pedig nincs más, helyettesítő megoldás, amelyre támaszkodhatnak, egyszerűen megszűnik a kapcsolat.

(The Verge)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top