Életmód

Orrvérzéssel vitték kórházba, meghalt

Orrvérzéssel került a dunaújvárosi kórházba a 21 éves fiú. Ott egyből a pszichiátriára irányították, és drogelvonókon használt injekciókat adtak be neki, 2 nappal később meghalt.

Dóra Sára 3 évvel ezelőtt veszítette el 21 éves fiát. Árpit orrvérzéssel vitte be a sürgősségi osztályra, ám onnan továbbküldték a pszichiátriára, ahol drogfüggőknek szánt, erős nyugtatókat kapott. A fiú állapota egyre rosszabbra fordult, végül leszíjazva az intenzív osztályra került, ahol életét vesztette, bepelenkázva, embertelen körülmények között – számolt be a HírTV Riasztás című műsora.

Az injekciókoktélban erős nyugtatók voltak, olyanok, amilyeneket drogfüggőknek adnak. Csakhogy az asszony állítja: fia soha életében nem kábítószerezett. Azt meséli: a kórházban is mondta, de nem foglalkoztak vele.

A hatóságok nyomozást indítottak a fiú halálának ügyében. Kiderült, hogy a főorvosnő hibázott, ám az ügyészség úgy döntött, hogy egyelőre nem vonják felelősségre, mert túl idős.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top