Életmód

Ha többet szaunázol, kisebb a szélütés kockázata

Aki hetente többször szaunázik, akár 61 százalékkal is csökkentheti a szélütés kockázatát – derült ki egy hosszú távú finnországi kutatásból.

A Kelet-Finnországi Egyetem az Innsbrucki Orvosi Egyetemmel együttműködésben 1628, 53 és 74 év közötti résztvevő szaunázási szokásait és ezek következményeit kísérte figyelemmel 15 éven át. Ez volt az első, a témával foglalkozó hosszútávú kutatás. A szakértők eredményeik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a szaunázás gyakorisága jelentős mértékben befolyásolja a gutaütés kialakulásának kockázatát, függetlenül más tényezőktől, például kortól, nemtől, életmódtól, testtömegindextől és a kardiovaszkuláris betegségektől. 

szauna, helsinki (fotó: AFP / Sam Kingsley)

Szaunázó ember Helsinkiben (fotó: AFP / Sam Kingsley)

A tanulmány során a szaunahasználat gyakoriságát és hosszát vizsgálták. Szaunázáskor a résztvevők a finn szauna azon változatát használták, amely 80-100 Celsius-fokos, levegője alacsony páratartalmú, és gyakori felöntést alkalmaztak. Három csoportba osztották a kutatásban részt vevőket: az első csoport hetente egyszer, a második hetente 2-3 alkalommal, a harmadik pedig hetente 4-7 alkalommal szaunázott. „E csoportok és a 15 éven át tartó megfigyelések adatainak összegzéséből kiderült, hogy a szélütés kockázata a szaunahasználat gyakoriságának növekedésével arányosan csökken” – mondta Peter Willeit, az Innsbrucki Orvosi Egyetem epidemiológusa. 

A heti 2-3 alkalmas szaunázás a heti egyszerihez képest 14 százalékkal csökkenti a szélütés kockázatát. Azok pedig, akik hetente 4-7 alkalommal ülnek be a forróságba, már 61 százalékkal csökkentik a szélütés esélyét. Az eredményeket tekintve nincs különbség nők és férfiak között. Már korábbi tanulmányok is kimutatták, hogy a gyakori szaunahasználat csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések és a magas vérnyomás kockázatát. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése