„Bár az életem sokaknak tökéletesnek tűnhetett kívülről, volt egy sötét titkom, ami sokáig az egész életemet meghatározta” – kezdte a Love What Matters oldalán közzétett vallomását a 20 éves amerikai anyuka, Micaela Coccimiglio. A fiatal nő másodikos gimnazista volt, mikor szexuálisan zaklatni kezdte őt valaki. Valaki, akinek „példát kellett volna mutatnia neki.”
„Sokáig fel se fogtam, mi történik velem. Aztán egyszer csak rájöttem, és onnantól kezdve egy negatív spirál volt az életem.” Micaela saját bevallása szerint depressziós, kezelhetetlen kamasszá változott, és bár egy idő után elmondta édesanyjának, mi történt vele, nem könnyebbült meg. „Azután is bűntudatot éreztem, hibásnak gondoltam magam, és tovább jártam azt az utat, amiről úgy tűnt, nincs visszatérés.”
A fiatal anyuka azt mondja, nagyjából ebben az időszakban a depressziója annyira mély lett, hogy meg volt róla győződve, hogy mindenkinek jobb lenne, ha ő nem élne. „Minden este úgy bújtam ágyba, hogy reméltem, másnap nem ébredek fel. Csendben szenvedtem, mert egyszerűbb volt úgy, hogy nem beszélek róla, nem akartam állandóan ezzel fárasztani a körülöttem lévőket.”
Kép forrása: Love What Matters
A káoszból végül a szerelem rángatta ki, egy fiú, aki Micaela elmondása szerint meggyőzte őt arról, hogy igenis értékes, és, hogy nem a múltja határozza meg azt, hogy ki is ő valójában. „17-18 évesek voltunk, mikor kiderült, hogy terhes vagyok. Rengeteg kérdésem volt, halálra voltam rémülve, de furcsa mód ezzel egy időben megkönnyebbültem, boldog és békés lettem. Életemben először ugyanis azt éreztem, van célja az életemnek.”
A fiatal nő azt mondja, nem mindenki örült a terhességének. Még a családja sem. „Ők szerencsére az első indulatok után mellém álltak, nem úgy a barátaim, akik szép lassan, egyesével eltűntek mellőlem. Még a suliban, sőt az utcán is voltak, akik bántottak: utánam kiabáltak, hogy vesztes vagyok, és hogy sosem fogok leérettségizni.”
Micaela kislánya, Maia-Grace október 19-én született. Három héttel később a fiatal lány már az iskolapadban ült, azt mondja, sokszor még ma sem érti, hogy tudta végigcsinálni azt az időszakot. „Aztán június 21-én, a kislányommal a karomon vettem át az érettségi bizonyítványomat. Büszke voltam magunkra, mert pontosan tudtam, hogy a lányom nélkül nem jutottam volna el idáig.”
A fiatal anyuka most főiskolára jár, és ha végez, olyan problémás és depressziós gyerekekkel fog majd foglalkozni, amilyen ő is volt.
