Mi a megfelelni vágyás mozgatórugója?
Alapvetően az, amikor egy külső nézőpontot jelentőségtelibbé teszünk a sajátunknál. Önmagunk, a saját vágyaink, álmaink, lehetőségeink és működésünk feladása, mert úgy gondoljuk, azért, hogy elfogadjanak és szeressenek minket, úgy kell cselekednünk, olyannak kell lennünk, amilyennek mások látnak minket, és ahogyan azt elvárják tőlünk. Ezen elvárások lehetnek valós elvárások, de számtalanszor tapasztalom, hogy olykor csak kivetítjük a környezetünkre a saját elvárásainkat, és csak azt hisszük, hogy a szüleink, társunk, gyerekünk elvár tőlünk bármit.
A megfelelési kényszer másik mozgatórugója a szeretetéhség, a szeretet hiány. Azt hisszük, akkor vagyunk szerethetők, ha idomulunk a családunkhoz, a környezetünkhöz, a párunkhoz, ha álarcokat felvéve beolvadunk, mert pusztán önmagunkért, a saját értékeinkért, lényünkért nem vagyunk szerethetők.
Hogyan lehet ebből kilépni?
Az ilyen mélyen gyökerező önkorlátozó hiedelmek elengedésének első lépcsőfoka az, ha megkérdőjelezzük őket. Mi van, ha ez mégsem igaz? A nézőpontunk teremti a valóságunkat, tehát ha azt hisszük, hogy saját magunkért nem vagyunk szerethetők, akkor olyan helyzeteket, kapcsolatokat vonzunk be, amelyek ezt erősítik.
De mi van, ha ez mégsem igaz? Ki az, aki önmagamért is szeret, anélkül, hogy elvárna tőlem bármit is? Aki minden furcsaságom ellenére is szeret? Már most is. Neked vannak-e ilyen személyek az életedben? Csak ismerd el, ha igen, és tölts velük több időt. Fogadd be az elismerésüket, szeretetüket, törődésüket.
És válogasd meg azokat a személyeket, akik nem így viselkednek veled. Tudd, hogy nem kell az elvárásaiknak megfelelni. Tölts az ilyen személyekkel kevesebb időt, és ne tedd igazzá az ő nézőpontjaikat. Játssz azzal, hogy mi történik, ha nem felelsz meg az elvárásaiknak? Ha más választásokat hozol, ha „szembemész” az ő véleményükkel? Tudnak-e, fognak-e úgy kapcsolódni hozzád, vagy csak addig keresik a társaságodat, amíg irányíthatnak, kontroll alatt tarthatnak? Meg mered-e ezt tenni a pároddal is, ha pont ő teszi ezt veled?
Hajlandó vagy vállalni az egyedüllétet?
Sokan azért nem lépnek ki egy alá-fölérendeltségi párkapcsolat áldozat szerepéből, mert nem merik vállalni az egyedüllétet. Amíg nem tapasztaljuk meg saját magunkban az erőt, azt, hogy helyt tudunk állni akár egyedül is bármilyen helyzetben, addig nehéz olyan mértékű önbizalomra és belső stabilitásra szert tenni, amire azután egy egyenlőségen alapuló párkapcsolat tud épülni.
A félelmeinken való túljutás elsődleges megoldása az, ha beleállunk. Aki egyszer megélte, hogy egyedül maradt, de ettől még nem omlott össze a világ körülötte, sőt megtalálta ebben a jót, tudta ezt saját maga stabilizálására, ne adj’ Isten kiteljesedésére használni, az soha többé nem fog félni attól, hogy egyedül marad. És ő soha többé nem fogja azt gondolni, hogy meg kell felelnie a társának.
Mert úgy van vele, hogy ha így nem vagyok jó, ahogy vagyok, akkor egyszerűen nem vagyunk egymásnak valók, és majd lesz valaki, aki elfogad minden tökéletlenségemmel együtt. Nem mindenáron akarok magamnak párt találni, nem szükségből teremtek társat magamnak, hanem a szabadság teréből.
Mi a jó számodra a függőségben?
Mi a jó számodra a megfelelési vágyban, hogy ezért feladod önmagad, a társadat magad fölé helyezve? Talán nem túl kedves kérdés elsőre, de nem hagyható ki, ha készen állsz arra, hogy önmagaddal őszinte legyél. A válasz bármi lehet. Lehet az, hogy eltartanak, hogy nem kell gondoskodnod magadról, nem kell felelősséget vállalnod a döntéseidért. Lehet az, hogy biztonságban érzed tőle magad. Lehet az, hogy nem kell szembenézned konfliktussal, így akarod megelőzni a veszekedéseket.
Bármi lehet a válaszod, de van erre a kérdésre válasz, mert ha nem lenne, akkor nem csinálnád. És mindez nem rossz, nem kell magad rosszá tenni emiatt, egyszerűen tudd, hogy más is lehetséges, választhatsz mást. És csak tudd, hogy ha választod a változást, az élet hozhat olyan helyzeteket, amikor kényelmetlen választásokkal kell szembesülnöd.
Önmagamat választani jelentheti azt, hogy másokkal (vagy mások nézőpontjaival) szemben választok. Ehhez pedig nélkülözhetetlen annak a vállalása, hogy hajlandó vagyok-e rossz lenni. Hajlandó vagyok azt vállalni, hogy mások – netán pont a párom – engem „rossznak”, önzőnek fognak látni?
Ha magamnak akarnék megfelelni, akkor mit és kit választanék?
Kitörni abból a kalitkából, amibe önmagamat zártam, megvívni önmagammal a harcot, hogy beleállok ebbe, történhet egy szempillantás alatt, de el is húzódhat sokáig. Ha el akarjuk kerülni az idővel mindenképpen jelentkező és eléggé nyomasztó tüneteket, egészségügyi vagy pénzügyi problémákat, érdemes nagy levegőt venni és beleállni. Mert a testünk és a lelkünk jelez, hogyha elég volt számára mindez.
És csak tudd, lehet másképp is, mint ahogy megszoktad. Tudom, ehhez ki kell törni a megszokás látszatbiztonságából, de kockáztatni a szabadságért talán még mindig jobb, mint a csendes halált választva elsorvadni egy olyan kapcsolatban, ami már nem emel, hanem visszahúz, ami nem épít, hanem pusztít, ami nem ad, hanem elvesz. Az erő benned van. A választás a tiéd.
