nlc.hu
Életmód
8 erős kép, ami tökéletesen összefoglalja, milyen PCOS-sel élni

8 erős kép, ami tökéletesen összefoglalja, milyen PCOS-sel élni

A PCOS, vagyis a policisztás ovárium szindróma egy kizárólag nőket érintő, hormonális rendellenesség, melynek leggyakoribb tünetei, sok más mellett, a rendszertelen menstruáció és a fokozott szőr- és testsúlynövekedés.

Most mit hisztizel, majd elmúlik.” Össze se tudom számolni, gimiben hányszor hallottam ezt a mondatot arra válaszul, mikor véletlenül a menstruációs fájdalmaimról mertem panaszkodni a barátnőimnek. Vagy akkor, amikor felmentést kértem a tesióra alól, mert nemhogy kötélre mászni, de úgy általában mászni sem tudtam. Akkoriban csak sejtettem, hogy a testem máshogy működik, mint ahogy kellene.

Biztossá az érettségi előtt, az első nőgyógyászati vizsgálatom után vált a dolog, mikor a dokim közölte velem, hogy „cisztikus dolgokat” lát a petefészkemen. Néhány évvel és vagy tucatnyi kimaradt menstruációval később kiderült, hogy PCOS-em van. Addigra az elviselhetetlen fájdalom volt a legkisebb bajom: az olykor 78, máskor meg 20 napos ciklusaim sokkal jobban aggasztottak. Meg az a 7×5 centis ciszta is, ami két menstruáció között, egyik napról a másikra alakult ki a petefészkemen.

Ahogy arról itt írtunk, az orvosok a közelmúltban egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy végre megfejtsék, mi áll ennek az egyébként máig meglehetősen titokzatos rendellenesség hátterében. Ha pedig az ok megvan, akkor nemsokára jöhet a gyógyszer is, ami jelen állás szerint a világon minden ötödik nőnek nagy könnyebbséget jelentene.

Hogy miért is? A Buzzfeed amerikai hírportál a közelmúltban azt kérte az olvasóitól, hogy képekkel mutassák meg, milyen együtt élni ezzel a betegséggel. Az olvasók pedig nem haboztak, küldték a képeket egy-egy rövid leírás kíséretében. Ezek közül vállogattuk ki a legerősebbeket.

pcos policisztás ovárium tünetek betegség

Kép forrása: Buzzfeed

Azután, hogy nagyjából 100 nap után végre megjött, a menstruációm 18 napon keresztül tartott.

pcos policisztás ovárium tünetek betegség

Kép forrása: Buzzfeed

Mutatom azt a több mint 3 kilós cisztát, ami 17 éves koromban gyakorlatilag felrobbantotta az egyik petefészkemet. Nos, ez a meglehetősen drámai kezdete az én PCOS-es kalandomnak.

Mutatopolicisztás ovárium, pcos, hormon zavarm azt a több mint 3 kilós cisztát, ami 17 éves koromban gyakorlatilag felrobbantotta az egyik petefészkemet. Nos, ez a meglehetősen drámai kezdete az én PCOS-es kalandomnak.

Kép forrása: Buzzfeed

Bár ma már senki sem gondolná, korábban sűrű és erős hajam volt. Aztán jött a PCOS. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk erről a betegségről, és mindarról, amit a női testtel művel, már csak azért is, mert rengeteg az érintett, és még több a tévhit.

policisztás ovárium, pcos, hormon zavar

Kép forrása: Buzzfeed

Nem elég, hogy PCOS-em van, de még a bőröm is érzékeny. Szerencsére rátaláltam a klasszikus borotvára, ami nem csak megszabadít az arcomon lévő zavaró szőrszálaktól, de a bőrömet is kíméli.

pcos policisztás ovárium tünetek betegség

Kép forrása: Buzzfeed

A képen egyheti gyógyszeradagom látszik: napi 16 tabletta és egy injekció. Ezt mind be kell szednem ahhoz, hogy egyáltalán esélyem legyen teherbe esni.

pco policisztás ovárium szindróma

Kép forrása: Buzzfeed

A ciklusom 60. napján járok, és a menstruációmnak se híre, se hamva. Utoljára 80 nappal ezelőtt menstruáltam. Pokoli volt. Szabadnapot kellett kivennem, mert a fájdalom miatt képtelen voltam a munkámra koncentrálni.

172 napja késik a menstruációm. Mióta tudom, hogy PCOS-em van, azóta megtanultam figyelmen kívül hagyni az online menstruációs naptáramban megjelenő „a következő menstruáció várható időpontja” rubrikát. Fogalmam sincs, mikor tűnik majd fel, és a gépeknek sincs.

pco policisztás ovárium szindróma

Kép forrása: buzzfeed

Szakáll és pattanások. Az előbbi borotválására mindig a barátom figyelmeztet. 31 éves vagyok. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top