Életmód

72 évesen tudták meg, hogy elcserélték őket a születésükkor

Mióta kiderült a tévedés, a két nő rendszeresen találkozik egymással, sőt, közösen látogatják azt a 99 éves nőt is, akit mindketten édesanyjuknak nevezhetnek.

„Valahogy egész életemben az volt az érzésem, hogy nem igazán illek a családomban. Most már legalább tudom, hogy miért” – nyilatkozta az NBC New York amerikai hírcsatornának Denice Juneski. A 72 éves minnesotai nő áprilisban, egy DNS-vizsgálatot követően döbbent rá, hogy azok, akiket egészen addig a családjának hitt, még csak nem is a rokonai.

Kíváncsi voltam, hány vérrokonom él még az országban, ezért csináltattam egy DNS-tesztet, aminek az eredményeit feltöltöttem a 23andMe elnevezésű oldalra. Nem sokkal később tudtam meg, hogy a DNS-em még a legközelebbi rokonaim DNS-ével sem egyezik.

Denice ekkor még nem tudta, hogy 40 mérfölddel távolabb, Linda Jourdeans unokahúga épp ugyanazt a DNS-tesztet csináltatja meg, mint ő. Nem tudhatta azt sem, hogy a lehetséges rokonok között, a 23andMe rendszere Denice Juneski nevét is feldobta az unokahúgnak, aki ekkor döbbent rá, hogy családtagját elcserélhették a kórházban.

A több évtizedes titokra ezután derült fény. „Sosem fogjuk megtudni, hogy ki hibázott” – mondja Linda Jourdeans, majd hozzáteszi, annyi biztos, hogy azon a bizonyos december 19-ei napon alig fél óra különbséggel jöttek a világra.

A két nő még most is nehezen fogja fel mindazt, ami történt velük, épp ezért – mióta a csere kiderült – rendszeresen találkoznak, hogy beszélgessenek, sőt 99 éves anyukájukat is közösen látogatják, aki egyiküket megszülte, másikukat felnevelte helyette. „Bár nehéz feldolgozni, hogy több mint 70 évig valaki más életét éltem, mégis ajándéknak fogom fel azt, ami történt velünk és hiszem, hogy jó dolgok származnak majd belőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top