Ha te tiltasz le, az rólad szól. Letiltod mérgedben, mert frusztrált vagy, mert nyomógombot indított be benned, mert nem úgy reagált, ahogy vártad, mert megsértődtél, mert épp hisztis vagy, aki nem tudja felnőtt módra kezelni a történteket. Letiltod, mert jelentőségtelivé teszed a másikat, vagy ellenkezőleg, így próbálod jelentéktelenné tenni. Letiltod, mert nincs más eszköz a kezedben, mert azt hiszed így visszavághatsz neki, mert azt hiszed, így bizonyítod, mennyire erős vagy, hiszen te megmutattad.
Kicsinek érzed magad és ezzel a kizárással próbálsz felülkerekedni. Nem tudod kezelni a jelenlétét, kibillent az egyensúlyodból egy like, vagy ha meglátod az üzenőfaladon egy kommentjét, egy beírását, bármi. A letiltással ki akarod törölni az életedből, és azt hiszed, hogy ha nem látod, akkor nincs a másik. De a fejedből, a lelkedből, az életedből ezzel nem biztos, hogy ki tudod törölni a másikat.
A kitiltás kizárást jelent, és amit kizársz az életedből, azzal nem vagy megengedésben. Megengedésben lenni bármivel vagy bárkivel persze nem azt jelenti, hogy választanod kell, hogy el kell tűrnöd, bármit is tesz. De egyszerűen törölheted az ismerőseid közül vagy beállíthatod, hogy ne lásd a bejegyzéseit. A letiltáson súly van, érzelmi töltés. Még egyszer mondom, hogy jelen cikknek nem tárgya az, ha valaki zaklat. Persze ennek fogalma is teljesen szubjektív olykor, hiszen mindenkinek máshol vannak a határai.
A letiltás ezért értelmetlen. Ahelyett hogy azzal mennél, miért borít ki a másik puszta virtuális jelenléte, inkább homokba dugod a fejed. Szabad persze. Csak tényleg a gyerekek viselkednek így, akik még azt hiszik, hogy ha a kezüket a szemük elé teszik, és nem látnak, akkor, amit nem akarnak látni, az nincs is.
És akkor vizsgáljuk meg a másik oldalt is! Amikor a passzív elszenvedői leszünk e tettnek. Az első lépés nyilván az arra való ránézés, hogy zaklattuk-e a másikat? És a kérdés, ahogy fentebb írtam, ugye kellően szubjektív. Ha a mi lelkiismeretünk tiszta, akkor egyszerűen csak fogadjuk el, hogy a letiltás nem rólunk szól. Ebben az esetben a letiltás egy reakció, amit a mi tettünk vagy nem tettünk vált ki a másikból. Sokszor semmit nem kell tegyél hozzá, elég a puszta jelenléted, a létezésed.
A letiltással jelentéktelenné akarnak tenni. A jelentéktelenné tétel sokszor csak egy erőtlen bizonygatás arra, hogy nem is vagy annyira jelentőségteljes személy a másik életében. De ha nem tenne jelentőségtelivé, akkor nem kellene azt bizonygatnia, hogy mennyire jelentéktelen vagy, tehát akkor nem lenne szükség a letiltásra sem. A jelentéktelenné tétel bizonygatásával a fókusza ugyanúgy rajtad van.
Ami ellen megyünk, annak energiát adunk. Tehát a letiltással energiát adunk valaminek vagy valakinek, amit, akit el akarunk tüntetni az életünkből. Az egyszerű törlésnél nincs ez a fajta ellenállás, nincs ez a nagy érzelmi töltés, jelentőségtelivé tétel. Ez a legfőbb különbség. Egy sima törléssel egyszerűen csak kinyilatkoztatom, hogy nem akarok rólad tudni semmit, nem érdekelnek a bejegyzéseid. De már nem vagyok ellenállásban, energiában nem erősítem azt, aminek, akinek ellenállok, akit letiltok.
Amit a másik tesz, az róla szól, amit benned kivált, az rólad. Tehát ha letiltottak, akkor az egyetlen dolog, amire ráhatásod van, és amit vizsgálni érdemes, hogy az benned milyen hatást váltott ki. Ezzel az eggyel tudsz menni. Te mennyire teszed jelentőségtelivé? Téged mennyire borít ki, mennyire küzdesz ellene, mennyire próbálod bizonyítani, hogy nem kellett volna? Keresed-e ennek ellenére a másikat, vagy elfogadod, hogy most ezt lépte?
Furcsa játszótere lett a Facebook a kapcsolatoknak, játszmáknak, erőfitogtatásoknak. Nem jó, nem rossz mindez, a hétköznapi életünk részévé vált. Hogyan tudnánk azonban úgy használni, ahogy Mark Zuckerberg eredetileg megálmodta? Hogy építse a kapcsolatainkat, ne pedig rombolja?
