Pedig az elmélet, miszerint az éhségérzetünk komolyan és érezhetően befolyásolja az érzélmeinket, sőt, nem ritkán még azt is, ahogy érezzük magunkat, egyáltalán nem ismeretlen. Olyannyira, hogy mostanra komplett kis iparág épült a jelenség köré, ami reklámokban és mémekben is használja a sokak által ismerős érzést.
Csakhogy azt, hogy mi is áll a jelenség hátterében, hogy mitől lesz az éhes ember egyben morcos ember is, kevesen kutatták. A pszichológusok sokáig úgy gondolták, hogy az érzelmeink és az alapvető fizikai és érzelmi szükségleteink (amilyen az éhség is) az agyunkban más-más folyamatok eredményei. Most azonban úgy tűnik, bizonyíték van arra, hogy a fizikai állapotunk nagyban meghatározza az érzelmeinket is.
Friss kutatások bizonyítják, hogy az éhség például a hangulatunkat alakítja, többek között azzal, hogy a szervezetünk olyan területeit aktiválja – így például az autonóm idegrendszert és a hormonrendszert – amik többek között az érzelmeink kialakulásáért is felelősek. Ha valaki éhes, akkor a szervezet egy sor hormont szabadít fel, többek között kortizolt is, amit gyakran stresszhormonként is emlegetnek.
Nem csoda, hogy az éhes ember sokkal feszültebbnek és ugrásra késznek érzi magát, leginkább ezeknek a “stresszhormonoknak” köszönhetően.