„Részeg volt, nem figyelt oda eléggé. Néhány napig még élt, miután kórházba került, de beszélni már nem tudtunk egymással” – idézte fel a BBC brit hírcsatornának élete egyik legfájóbb emlékét a pakisztáni Asia. A kétgyerekes anyuka, aki több mint 35 éve buszvezetőként dolgozik, elárulta, 15 éves volt, mikor szülei akaratának megfelelően férjhez ment.
Asia interjújában elmondta, férje halála derült égből villámcsapásként érte akkor, mikor épp elkezdte volna élvezni a házasságot. „Egyik pillanatról a másikra ott álltam egyedül egy kétéves fiúval és egy egyéves lánnyal” – mondja, majd hozzáteszi, özvegyként sok mindenben a családjára sem számíthatott. „Döntenem kellett: vagy a saját lábamra állok, vagy örökre ki leszek szolgáltatva mások jóindulatának a gyerekeimmel együtt.”
Asia végül az előbbit választotta. Azt mondja, az egyik unokatestvérétől kapott pénzt arra, hogy megvásároljon magának egy minibuszt. „Mindig is vágytam rá, hogy vezethessek, így mikor megözvegyültem, az első gondolatom volt, hogy iskolabuszt indítok a környékbeli gyerekeknek.”
Azóta 35 év telt el, Asia pedig a kezdeti beszólások és megvető pillantások ellenére is kitartóan rója az utakat. Mára a szolgáltatása nélkülözhetetlen azoknak a szülőknek, akik azt szeretnék, ha gyermeküket nem egy férfi, hanem egy női buszvezető szállítaná az iskolába. Asia a BBC-nek beszélt arról is, milyen büszke rá, hogy sikerült a maga lábára állnia, és arra buzdítja az egyébként sokszor kilátástalan helyzetben lévő sorstársait, hogy álljanak ki magukért. „Ha nekem sikerült, nekik is fog.”