Emelkedtek az albérleti díjak Budapesten és a nagyobb egyetemi városokban, így aki olcsóbban szeretné megúszni a lakhatást, kollégiumba jelentkezik. Ám ha nem kap férőhelyet, még mindig megoldás lehet a magánkollégium – írja az Eduline.
A magánkollégiumok intézménytől függetlenek, az árak viszont általában akkor kedvezőbbek, ha valaki nem egyedül szeretne lakni. Budapesten számos magánkollégium működik, mutatjuk az árakat.
Az egyik diákhotelben négyfős apartmanban 53 ezer forintba kerül egy hónap egy főre, a kétszer egyágyas apartman pedig havi 85 ezer forint.
A belvárosban található magánkollégiumokban nagyjából 50 ezer forint fejenként egy kétágyas szoba közös fürdővel, az egyágyas szoba pedig 60-65 ezer. Külsőbb kerületben ez megúszható 45, illetve 60 ezerből, ráadásul fürdőszoba is van a szobához.
Vannak olyan fővárosi magánkollégiumok, amelyeknél a havidíj pár ezerrel alacsonyabb, ám külön átalányt kell fizetni a rezsiért, így összességében drágábban jöhet ki a lakhatás.
A legtöbb helyen 70-80 ezer forint kauciót kérnek, de a határozott idő lejártával ezt visszaadják. Többnyire legalább 10-12 hónapra kell szerződést kötni. Azzal nem lehet trükközni, hogy többen is beköltöznek az egyágyas szobákba, ugyanis ezeket kizárólag egy személy használhatja.