Életmód

Időjárás: másodfokú riasztást adtak ki a heves esőzések miatt

Másodfokú riasztásokat is kiadtak a heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt szerda délután. Az érintett területeken a következő órákban olyan zivatarok várhatók, amelyeket károkozó szél, jégeső, jelentős mennyiségű csapadék kísérhet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Bács-Kiskun és Csongrád megyében adták ki a másodfokú riasztásokat. Emellett Budapesten, Pest megyében, továbbá Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében elsőfokú riasztások, figyelmeztetések vannak érvényben a heves zivatar miatt.

A nap további részében főként a Dunától keletre, illetve a Dél-Dunántúlon szórványosan valószínűek zivatarok. Környezetükben néhol lokálisan jelentős mennyiségű csapadék, szélerősödés és jellemzően kisebb méretű jég előfordulhat. Ezeken a területeken egy-egy heves zivatar sem zárható ki a délutántól késő estig tartó időszakban, melyhez jégeső, valamint 80 kilométer/óra feletti széllökések is társulhatnak. Éjfél után már elsősorban a Tiszántúlon lehet számítani szórványosan zivatarokra, melyek közül az intenzívebbeket felhőszakadás kísérheti. Csütörtök reggelre, délelőttre fokozatosan lecsengenek a zivatarok.

Fotó: Balogh Zoltán, MTI

Az előrejelzés szerint csütörtökön délelőtt a Tiszántúlon alakulhat még ki egy-egy zivatar, délután már csak néhol lehet záporeső. Országszerte kisüt a nap. A szél viszont még megélénkül, néhol megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb hőmérséklet 11-18, a legmagasabb hőmérséklet 25-30 Celsius-fok között valószínű.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top