nlc.hu
Életmód
Majdnem teljesen egyszerre esett teherbe egy onkológiai osztály hat ápolónője

Majdnem teljesen egyszerre esett teherbe egy onkológiai osztály hat ápolónője

A hat kolléganő mostantól nem csak a hivatásuk iránti szenvedélyen, hanem a terhesség örömein is osztozik.

Életem egyik legfantasztikusabb élménye, amin most keresztülmegyek” – idézi a Today.com amerikai hírmagazin Katie Carltont, az észak-karolinai Baptista Orvosi Központ onkológiai osztályának ápolónőjét. Katie a fenti mondatával nemcsak saját terhességére utalt, hanem arra is, hogy a gyermekvárás örömét egyszerre öt kolléganőjével oszthatja meg.

A „hihetetlen hatosból” Katie tudta meg utoljára, hogy várandós. „Hatunk közül Sabrina volt az első, akiről kiderült, hogy babát vár. Mikor a vizsgálat egyértelműen bizonyította, hogy állapotos, rám mutatott, majd közölte, én leszek a következő, aki teherbe fog esni.

Sabrina tudta, hogy a férjem és én próbálkozunk, szerintem csak segíteni szeretett volna azzal, hogy képzeletben átadta nekem a stafétát.” És legyen bármilyen furcsa is, Sabrina a merész kijelentéssel még csak nem is tévedett olyan nagyot. Merthogy Katie valóban teherbe esett – igaz, míg ez kiderült, másik négy kolléganőjük is bejelentette, hogy állapotos.

ápolónők terhesség egyszerre

Fotó: Lake Forest Baptist Medical Center

Közülük ketten első gyermeküket várják, a Today.com-nak pedig elmondták, hatalmas segítség számukra, hogy a várandósság örömeit és nehézségeit meg tudják beszélni a kolléganőikkel. „Nem tudok elég hálás lenni a sorsnak, hogy ilyen körülmények között várom az első gyerekemet” – nyilatkozta a 28 éves Emily Johnson, majd hozzátette, ha valami félelme vagy aggodalma van, elég, ha csak megkérdezi valamelyik kollégáját, és azonnal meg is nyugodhat.

Katie egyébként a lap kérdésére elmondta azt is: egyáltalán nem szokatlan, hogy a kolléganők egyszerre essenek teherbe. „Ez az egész elmondhatatlanul izgalmas. Egészen biztos vagyok benne, hogy a lányokkal nemcsak a terhességet osztjuk majd meg, hanem később is tartani fogjuk majd a kapcsolatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top