Életmód

Őszinte vallomás arról, milyen a szülés utáni depresszióval élni

Mindentől rettegtem, a félelmem pedig hamar a lakásunk foglyává tett mindkettőnket...

Mielőtt megszületett volna a kislánya, Jessyka Gagnon kizárólag a neten olvasott a szülés utáni depresszióról, és biztos volt benne, hogy nem tartozik azok közé, akiket érint majd a dolog. Legalábbis erről ír abban a nagyon őszinte és tanulságos vallomásban, amit a közelmúltban hozott nyilvánosságra a Scary Mommy oldalán.

Azután, hogy először vehettem a kezembe a lányomat, sokszor éreztem, hogy nem vagyok méltó erre a csodára, viszont egyáltalán nem éreztem magam depressziósnak. Cserébe mindentől rettegtem, a félelmem pedig hamar a lakásunk foglyává tett mindkettőnket.

Jessyka azt mondja, a félelmei abból táplálkoztak, hogy két évvel korábban még nem akart gyereket. „Lelkiismeret-furdalásom volt, hogy így éreztem, és a születése után meggyőztem magam, hogy ezért bűnhődni fogok. Hogy csináljak bármit, elveszítem őt.” A fiatal anyuka vallomásában őszintén elmesélte, hogy még a boltig sem mert elmenni gyerekével, annyira félt attól, hogy történik vele valami.

jessyka szülés utáni depresszió mentális zavar

Kép forrása: Scary Mommy

Az első hetekben nem mertem pelenkázni, sőt öltöztetni sem, mert attól féltem, hogy össze fogom törni. Esetlennek és ügyetlennek tartottam magam, miközben biztos voltam benne, hogy a lányom olyan anyukát érdemel, aki érzékeny, ügyes, és tele van anyai ösztönökkel.

Miután meggyőzte magát, hogy a gyerekéről a férjének kellene gondoskodnia – mert ő annyira ügyetlen –, a férje vetette fel, hogy talán szülés utáni depresszióban szenved, és hogy segítséget kellene kérnie. Pszichiáterhez ment, aki nem sokkal később diagnosztizálta is a szülés utáni depressziót, majd gyógyszert írt fel az anyukának.

Két hónapja szedem az orvos által felírt gyógyszereket, és már most érzem a változást, hogy sokkal magabiztosabb vagyok, és már nem hagyom, hogy a félelmeim időről időre elhatalmasodjanak rajtam, és elszakítsanak a lányomtól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top