nlc.hu
Életmód
Bezár a falu egyetlen boltja, aláírásgyűjtéssel bírnák maradásra

Bezár a falu egyetlen boltja, aláírásgyűjtéssel bírnák maradásra

Aláírásgyűjtést rendeztek a Somogy megyei Visnyén, hogy ne zárjon be a település egyetlen boltja.

Augusztus végén bezár a Somogy megyei apró település, Visnye egyetlen boltja. A helyiek nagyon sajnálnák, ha tényleg bekövetkezne a boltzár, mert ahogy azt a Sonline-nak elmondták: nagy szükség van a boltra a kistelepülésen. Azért is szeretik az élelmiszerüzletet, mert van egy hely, ahol összegyűlhetnek.

A polgármester azt a javaslatot kapta a boltot eddig veszteséggel üzemeltető Kapos COOP Zrt.-től, hogy vásárolják meg az üzletet, és üzemeltessék azt közösen, ahogy arra volt már példa korábban is, például Ecsenyben, Kaposhomokon, Hajmáson.

Sok faluban csak egyetlen bolt működik – MTI Fotó: Varga György

A 300 lélekszám alatti kistelepülések kisboltjai ugyanis annyira veszteségesek, hogy a létük is fenyegetett – mondja a Coop.

 „Boltnak lennie kell egy faluban, tehát azon vagyok, hogy újraindítsuk, de tudnom kell, hogy egyöntetűen ezt akarja-e a falu, mert sokan járnak a mozgóbolthoz. Ezért kérdeztem meg erről a lakókat” – mondta a lapnak Füszfás Balázs polgármester.

A cég 3,5 millió forintért adná el a boltot az önkormányzatnak, de a polgármester szerint nincs ennyi pénzük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top