nlc.hu
Életmód
Négyméteres aligátorral pózolt a diplomaosztóján – imádja a net

Négyméteres aligátorral pózolt a diplomaosztóján – imádja a net

Makenzie Noland állítja, a vérszomjas külsejű vadállat, Tex, figyel a kézjeleire és hallgat a nevére is.

Minden áldott nap együtt úsztam ezzel az állattal” – kezdte a BBC-nek adott interjúját Makenzie Noland, a texasi A&M Egyetem végzős hallgatója azután, hogy a diplomaosztóján a többség legnagyobb meglepetésére együtt fotózkodott a 4 méteres aligátorral. „Ő itt az egyik legjobb barátom” – magyarázta a dolgot később.

Not your typical graduation picture 🤷🏽‍♀️

Makenzie Noland (@kenziealexis) által megosztott bejegyzés,

A BBC kiderítette azt is, hogy a 21 éves Makenzie május óta gyakornokoskodik a Beaumont vadmentő állomáson, amely többek között 450 különböző aligátor, krokodil és más hüllő otthona. „Texszel már az első napokban sikerült barátságot kötnöm: mindennap látogatom, ő pedig figyel a kézjeleimre, és a nevére is hallgat” – meséli a fiatal lány, aki elárulta, már gyerekként is rajongott a hüllőkért. „Az egész családot sikerült az őrületbe kergetni, mert folyton kígyókat és békákat cipeltem haza.

“I was in there jacking with him on account of I’m not all that smart” -Arlie Hammonds

Makenzie Noland (@kenziealexis) által megosztott bejegyzés,

Makenzie azt mondja, nagyon meglepte, hogy a Texről és róla készült képek, amelyeket az Instagram-oldalára töltött fel, ilyen nagy sikernek örvendenek. „Igazából csak azért töltöttem fel őket az oldalamra, hogy megmutassam a barátaimnak, mit értem el a néhány hónapos gyakornokságom alatt.” Makenzie ennek ellenére örül a képek sikerének, és reméli, hogy segít majd abban, hogy az emberek kicsit jobban megismerjék az aligátorokat, és rájöjjenek, hogy valójában csodás és okos állatok.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top