Életmód

Hetek óta gyűlik a szemét egy pécsi utcában

Szeptemberben lesz lomtalanítás a környéken, de valakik nem tudtak addig várni, egy csomó holmit egy társasház előtt hagytak.

Vécécsésze, kibontott ablakkeret, kanapé, tévé – mintha több lakás teljes berendezését kirakták volna a kukák mellé az egyik pécsi utcában.

A lakók felháborodtak a szemét miatt, a kukások pedig nem viszik el a kirakott lomokat. Majd csak szeptemberben, a következő lomtalanításkor, a szemét viszont már július vége óta éktelenkedik a téren – számolt be az RTL Klub.

Az egyik lakó bejelentést is tett a szemétszállító cégnél, ám azt a választ kapta, hogy ha meg tudja mondani, kié a lom, akkor elviszik, és kiszámlázzák neki a költségeket.

A csatornának a cég viszont azt mondta, a közterület-felügyelet az illetékes. A közteresek közölték, hogy a kukák és a körülöttük lévő terület rendben tartása a közös képviselő feladata, őt már hivatalos úton felszólították, hogy oldja meg a problémát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top