Életmód

150 ezres bírságot kockáztat az, aki megfürdik a Dunában

Gigászi bírságot kaphat az, aki megfürdik a Dunában a folyó fővárosi szakaszán.

Mivel nincsenek kijelölt fürdőzőhelyek a budapesti Duna-szakaszon, így tilos a folyamban fürdeni, még a Római-parton is. Aki mégis enged a most 26-27 fokos víz csábításának, akár 150 ezer forintos bírságot is kaphat.

Fülöp Tibor rendőr alezredes, a Dunai Vízirendészet osztályvezetője az Inforádiónak elmondta: a jelenleg hatályos rendelet alapján az önkormányzat kijelölhet fürdőhelyet, ahol lehet fürdeni, Budapesten viszont nem történt ilyen kijelölés. Ennek fényében még a közkedvelt Római-parton sem szabad fürdeni, szerencsére azért a rendőrök különbséget tudnak tenni a szabályszegők között.

Mert aki térdig, maximum combközéig bemegy a Dunába, hogy kicsit hűtse magát, az nem fürdőző, aki viszont beúszik, esetleg hajóutat érint, az már annak számít – árulta el az alezredes.

A szabálysértők jobb esetben csak figyelmeztetést kapnak, de már ekkor is jöhet egy 5-20 ezer forint közötti bírság, aminek a legfelső határa 150 ezer forint.

Akad azért néhány főváros közeli strand a kék Duna partján, ahol szabad a fürdés.

Címlapkép: Sóki Tamás, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top