nlc.hu
Életmód
75 évesen szerezte meg jogsiját a vagány brit nagyi

75 évesen szerezte meg jogsiját a vagány brit nagyi

Ha pedig azt is hozzátesszük, hogy 51 évvel ezelőtt tette be a lábát először autósiskolába, akkor duplán érdekes a történet.

June Evans valószínűleg egy csapásra két rekordot is megdöntött, amikor 75 évesen megszerezte végre a jogosítványát. Egyrészt ezzel ő lett a legidősebb friss jogosítvánnyal rendelkező brit. Másrészt valószínűleg ő az, akinek a legtovább tartott a vezetői engedély megszerzése. Először ugyanis 1967-ben szánta rá magát a dologra.

Az első próbálkozása azonban gyorsan félbeszakadt: jöttek a gyerekek, és az ő nevelésük fontosabb feladatokat rótt June nyakába. A nyugdíjas fodrásznak ma már egyébként két fia , három unokája, sőt már egy dédunokája is van.

Másodszorra akkor próbálkozott a vezetés elsajátításával, amikor a férje 60 éves lett. Vett tőle néhány gyakorlati órát, de aztán ennél tovább nem haladt a dologgal.

Végül aztán, amikor férje, Brian 83 esztendős lett, és a kora miatt nem vezethetett tovább, az asszony eldöntötte, hogy immár semmi nem állíthatja meg, jogosítványt fog szerezni, ha törik, ha szakad.

És az elhatározást tettek követték. Annak ellenére, hogy a vizsgán háromszor is elhasalt, negyedik próbálkozásra June múlt kedden sikeresen levizsgázott. Az pedig csak a hab a torta tetején, hogy férjével épp aznap ünnepelték az 57. házassági évfordulójukat.

A házaspárnak több úti cél is van a tarsolyában. June rövidesen szeretne kimerészkedni az autópályára is, és akkor meglátogathatják a fiukat, aki távol tőlük, Shropshire-ben él.

Forrás: Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top