Amin-Váczi Virág hosszú éveken keresztül dolgozott a médiában, sikeres főszerkesztőként jól keresett, és nagyon pörgős volt az élete. Ha évekkel ezelőtt kérdeztem volna arról, hogyan képzeli el a karrierjét, biztosan azt válaszolta volna, hogy a tévében fog dolgozni, ahogyan eddig. Néhány évvel ezelőtt azonban egy másik egzisztenciát is elkezdett kiépíteni, szinte öntudatlanul.
Kicsi koromban apukámmal sokat jógáztunk. Apu a gyakorlatokat egy megsárgult könyvből nézte, otthon a szőnyegen csináltuk. Sajnos amikor 15 éves voltam, apukám meghalt, és én sokáig egyáltalán nem jógáztam. 2004-ben éreztem azt, hogy a stresszes munkám mellett muszáj keresnem egy olyan mozgásformát, ami megnyugtat, és teljesen véletlenül keveredtem be egy jógastúdióba. Akkor még nem volt divatos, felkapott dolog jógázni, de én nagyon szerettem, és így utólag biztosan nem volt véletlen, hogy épp ott kötöttem ki.
Aztán észrevettem magamon, hogy érdekel, miért jó a fejenállás, mire jók a különböző gyakorlatok, és 2011-ben beiratkoztam egy jógaoktatói tanfolyamra. Közben persze csináltam tovább a mindennapi munkámat, még eszemben sem volt váltani. Amikor a kisfiam megszületett, és sétáltunk Dunakeszin, ahol élünk, akkor figyeltem fel egy jógastúdióra, ahová bementem, és gyorsan kiderült, hogy a tulajdonossal ugyanazt az oktatói képzést végeztük el. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem, hogy nem tarthatnék-e hetente egyszer ott órákat, ő meg igent mondott. A heti egy órából heti kettő lett, és amikor úgy láttam, hogy a médiás karrierem véget ér, akkor már volt B tervem. Az utóbbi egy évben teljes erőbedobással csak a jógára koncentráltam, elvégeztem egy gyerekjóga-oktatói képzést és egy speciális gerincterápiás tanfolyamot is. Rendszeresen járok konferenciákra, eseményekre, nagyon sok embert sikerült megismernem ebből a körből, és mostanra jutottam arra a döntésre, hogy saját stúdiót nyitok, és főállásban, teljes erővel csak a jógára koncentrálok” – mondta el Virág az NLCafénak.
A stúdió megnyitásához nemcsak elhatározás, de sok tanulás, gyakorlat és természetesen pénz is kellett. Arról nem is beszélve, hogy ezentúl nem egy cég alkalmazottjaként kapja majd Virág a fizetését, hanem egy saját vállalkozást vezet majd, amelyben ki kell fizetnie az oktatók bérét, egyensúlyban kell tartania a bevételeket és a kiadásokat, illetve ki kell szolgálnia a vendégek igényeit is. Vagyis mindent meg kell tanulnia, ki kell tapasztalnia, ami sok időt és befektetett munkát jelent.
„A tanfolyamok elvégzése legalább egymillió forintos befektetés volt, de ez elengedhetetlen, hiszen meg kellett tanulni egy új szakmát, és a gyakorlat is nagyon fontos. Most már öt éve folyamatosan tartok jógaórákat, van egy stabil vendégköröm, akik szeretnek hozzám járni, de még így is izgulok, hogyan is fog működni a stúdió. Rajtam kívül 10 másik oktató is tart majd órákat, így egy valóban színes és változatos jógakínálatot tudunk adni. Néhány éve blogot vezetek a jógáról, és van egy Facebook-oldalam is. Azt hiszem, hogy tudat alatt már évek óta erre készültem, így a váltás tulajdonképpen egy hosszú folyamat eredménye. A helyiség, amit kibéreltem, pont az a valamikori jógastúdió, ahol elkezdtem tanítani. Még én magam is megdöbbentem, hogy mennyi energiát igényel a bútorok, a matracok beszerzése, az öltözők kialakítása. Bízom benne, hogy minden jól alakul. Furcsa érzés negyven felett belevágni valami egészen másba, de a kihívások soha nem riasztottak el, inkább inspiráltak.”
Mit mond a szakértő?
„A karrierváltás pénzügyi oldalát is különösen fontos figyelembe venni, és erre nem mindig gondolnak az új egzisztenciát építők” – teszi hozzá dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatója. „A tudatos tervezés és felkészülés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az új szakma megtalálásáig biztosan ne ütközzünk anyagi problémákba. Érdemes alaposan átgondolni, mennyi erőforrást vesz majd igénybe a váltás, és mérlegelni, hogy ebből mennyit finanszírozhatunk saját keretből. A fennmaradó rész fedezésére pedig megfontolhatjuk a szabadon felhasználható személyi kölcsön* lehetőségét is. Ezzel kapcsolatban érdemes fióki tanácsadó kolléga segítségét kérni, aki segít megtalálni a számunkra megfelelő pénzügyi megoldást. Ma már a személyikölcsön-igénylés folyamata egyszerű, és akár teljesen online, a saját otthonunkból is elvégezhető. Ráadásul külön jövedelemigazolásra sincs szükség, ha a jövedelmünk OTP Banknál vezetett számlára érkezik.”
*THM (Teljes Hiteldíj Mutató): 8,3%–19,9% Az akció 2018. augusztus 13-tól visszavonásig, legkésőbb 2018. szeptember 30-ig érvényes.
Péter a biztos családi vállalkozásból lépett ki, hogy megvalósítsa az álmát, és ezzel fejest ugrott valamibe, amit nem igazán ismert. Mindig is kávézót szeretett volna nyitni, és az első adandó alkalommal meg is valósította. Belevágni azonban könnyebb volt, mint beletanulni és jól működtetni egy saját kávézót.
„Nagyjából két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre pontosan tudjam, mit miért kell csinálni, és hogyan csinálhatom jól. Az egyetlen mázlim az volt, hogy amikor nagy bajba kerültem, a családom mindig segített. Valahogy ösztönös érzékem van az emberekhez, de egy üzletet vezetni, az egészen más tészta. Rengetegszer éreztem magam elveszettnek a számlák tengerében, folyamatosan azon törtem a fejem, hogyan csinálhatnám másképp, miként lehetne nyereségesebb a vállalkozás, és honnan szerezhetnék pénzt. Végül beiratkoztam egy vállalkozási ismereteket oktató tanfolyamra, és utána sokkal könnyebb lett az életem. A vendéglátás azért nehéz szakma, mert tényleg ott kell lenni, beszélgetni kell az emberekkel, kitapasztalni, minek örülnek, mit hiányolnak, és közben nincs sem hétvége, sem szabad este. Ehhez képest az apám vállalkozásában dolgozni kész luxus volt, amikor letelt a munkaidőm, akkor azt csináltam, amit akartam. Három év kellett ahhoz, hogy már ne fussak mínuszba, hogy be tudjak ruházni az üzletbe, és legyenek törzsvendégeim. Nem bántam meg, mert nagyon szeretem, de nem volt könnyű, és sosem lesz az.”