nlc.hu
Életmód
Időjárás: remek kirándulóidő lesz a hétvégén

Időjárás: remek kirándulóidő lesz a hétvégén

Fátyolfelhők szűrik majd a napsütést pénteken, szombaton a gomolyfelhőké lesz a főszerep, vasárnap pedig mindkét felhőfajtából jut, de csapadék már nem valószínű.

Pénteken a fátyolfelhők mellett nyugaton, illetve északon főként a délutáni óráktól helyenként megvastagszik a felhőzet, és északnyugaton már zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Kisalföldön megélénkül az északnyugati szél, szélerősödés csak zivatar környezetében lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű, de északnyugaton kissé hűvösebb, 24, 25 fok lesz.

Cirrus fibratus típusú fátyolfelhőfoszlányok őszi fák fölött Budapest egén. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Szombaton eleinte keleten még több lesz a felhő, majd ott is csökken a felhőzet. Napközben a többórás napsütés mellett gomolyfelhő-képződés várható, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

Szombati maximumok. Forrás: kiderül.hu

Vasárnap napos idő lesz kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nem valószínű. Keleten megélénkül az északi szél, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható.

Kiderül.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top