Életmód

Nyolcunokás nagymama vár négyes ikreket

Nagyon szeretett volna újra teherbe esni, de erre azért nem számított.

A londoni Tracey Britten ötvenéves, eddig három gyereke született. Összesen nyolc unokája van, de még ő is szeretett volna saját gyereket. Egy családi örökségből származó összeget, 7 ezer fontot (mintegy 2,5 millió forintot) költött egy mesterséges megtermékenyítési programra Cipruson. 

Az eredmény: Britten négyes ikrekkel terhes.

Tracey Britten (kék kosztümben) és családja. Forrás: Tracey Britten Facebook

Orvosai szerint egypetéjű lány hármas ikrei és egy fia lesz. Ezzel ő lesz a legidősebb anya az Egyesült Királyságban, akinek négyes ikrei születtek. Azt mondja, lélekben nem érzi magát ötvenévesnek, és mindenképp szeretett volna újra saját gyereket azután, hogy a jelenlegi férjétől fogant magzatot néhány évvel ezelőtt elvetette. 

Britten azóta különvált a férjétől, a négyes ikreket egyedül tervezi felnevelni. (Daily Mail)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top