Életmód

Hatodikos diákok változtattak egy szegedi pék hozzáállásán

A szegedi diákok rávették a péket, hogy használjon kevesebb nejlonzacskót a péksütemények csomagolásához.

Szüleik után kedvenc pékségük tulajdonosát is környezettudatosabbá tették a szegedi Gregor József Általános Iskola hatodikosai. A Délmagyarország beszámolója szerint az akció egy házi feladatból indult, miután a gyerekek azzal szembesültek, hogy két péksüteményhez négy csomagolóanyagot kaptak.

Nyolc nap alatt 26 nejlonzacskót gyűjtöttek össze hét gyerek reggelijének csomagolásából, a diákok ezért cselekedtek. Igazgatói engedéllyel és tanáruk kíséretében felkeresték a pékség tulajdonosát, akinek plakátokon mutatták be, milyen veszélyes a tengeri állatokra a műanyag hulladék.

Arra is megkérték a péket, hogy használjon papírzacskót, vagy kérdezze meg, szükségük van-e a vásárlóknak a nejlonra. K. Szabó Ágnes angoltanár szerint a gyerekek nagyon izgultak, hogy mit fog szólni a pék, de szerencsére jól sül el a dolog.

Artoh Thaq üzletvezető a lapnak azt mondta, természetesen nem haragudott meg a gyerekekre, hogy felhívták a figyelmét erre a problémára. „Azóta igyekszem erre odafigyelni: a gyerekeknek az uzsonnásdobozukba teszem a megvásárolt reggelijüket, és lehetőség szerint papír csomagolóanyagot használok más vevők esetében is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top