1. „Mielőtt mentett kutyust fogadunk örökbe, a legfontosabb, hogy leüljünk és átgondoljuk, összeegyeztethető-e a kutyatartás az életvitelünkkel? Egy kutyust ugyanis naponta legalább négyszer ki kell vinnünk, hogy letudhassa az anyagcsere-ügyeit és sétálhasson, mozoghasson a jó levegőn. Lényeges, felelősen átgondolandó kérdés az is, milyen fajta kutyust válasszunk? Egy nagy mozgásigényű vizsla például szenvedni fog egy panellakásban, ha nem mozgatjuk eleget, és egy idősebb vagy mozgásszervi problémákkal küszködő kutyust sem költöztethetünk egy lift nélküli ház sokadik emeletére. A legfontosabb, hogy a választott kutya igényei szinkronban legyenek a lehetőségeinkkel.”
2. „Beszéljük meg már jó előre a családunkkal, a barátainkkal és a munkahelyünkkel, hogy hamarosan gazdik leszünk, és ez rájuk nézve milyen változásokkal jár. Gondoljuk át, ki tud nekünk segíteni a sétáltatásban, ha elfoglaltak vagyunk, a kutyus gondozásában, ha majd olyan helyre utazunk, ahová nem vihetjük magunkkal, és fontos szempont az is, hogy kutyabarát munkahelyen dolgozunk-e, velünk lehet-e napközben a kedvencünk. A kutyusok ugyanis igencsak társas lények, sok-sok szeretetre, a gazdájuk gyakori közelségére van szükségük, a tartós magány hatására depressziósak lehetnek.”
3. „A menhely dolgozóitól, ahonnan örökbe szeretnénk fogadni a kutyust, érdeklődjünk részletesen az állat múltjáról, viselkedéséről, szokásairól, egészségi állapotáról, amennyire csak lehetséges. Mindent nyilvánvalóan ők sem tudhatnak róla, de kiindulási alapnak a döntésünkhöz, valamint ahhoz, hogy a későbbiekben tájékoztatni tudjuk az állatorvost, vagy tisztába kerüljünk a kutyus kapcsán adódó rendszeres költségekkel, fontos, hogy leendő kedvencünkről a lehető legteljesebb képet kapjuk.”
4. „Tájékozódjunk arról, van-e jó állatorvos a környéken, ahol élünk, és érdeklődjünk tőle akár előre a szükséges vizsgálatokról, kezelésekről, oltásokról és ezzel együtt a rendszeresen felmerülő költségekről is. Ne essünk abba a csapdába, hogy úgy gondoljuk, az állatnak csak az étkeztetése kerül pénzbe! Ahhoz, hogy tartósan jó egészségnek örvendjen, szüksége van vitaminokra, ha beteg, gyógyszerekre, rendszeres féreghajtásra és akár kiegészítő oltásokra is, mert minden fajtának megvannak a maga különféle betegségekre való hajlamai. És akkor, hogy a szőre ápolt és szép legyen, illetve higiénikus legyen az együttélés, a kutyakozmetikust még nem is említettem…”
Molnár Karesz Kevinnel. (fotó: Göblyös Péter/vizslafotozas.hu)
5. „Csatlakozzunk a közösségi oldalakon a közelünkben lévő kutyás csoportokhoz! Ez azért nagyon fontos, mert újdonsült gazdiként meg fogjuk látni, kincset érnek majd a már gyakorlott kutyatartók tanácsai, ugyanis egy frissen örökbefogadott kutyával kapcsolatban, függetlenül attól, hogy kölyökről vagy felnőttről van szó, számos probléma és kérdés felmerülhet a megfelelő táp kiválasztásától egészen addig, hogy miként szoktassuk hozzá a pórázhoz. Magunk is meg fogunk lepődni azon, hogy első gazdiként mennyi kérdésünk lesz, és milyen sokszor leszünk a kedvencünk gondozása és nevelése terén tanácstalanok.”
6. „Készüljünk fel lélekben arra, hogy az első hetek nem mennek majd simán. Az állatnak meg kell szoknia bennünket, az új helyét, az új életkörülményeit, ami számára fokozott stresszt jelenthet, ez a folyamat pedig jelentősen befolyásolhatja a viselkedését és az anyagcseréjét is. Gondoljunk úgy a leendő kutyánkra, mint egy kisbabára: lehet, hogy egy ideig éjjelente kelni fogunk hozzá, lehet, hogy hasmenése lesz (vagy épp nem lesz széklete) lehet, hogy hányni fog, lehet, hogy fél majd sétálni az utcán, megeshet, hogy átmenetileg ingerültté vagy hiperaktívvá válik. Adjunk időt neki is, és magunknak is, a kezdeti nehézségek ellenére hamar ki fog alakulni az összhang és a kutyus új ritmusa.”
7. „Fontos, hogy már az első előtti pillanattól gondoljunk önmagunkra felelős gazdiként, azaz a kedvencünk érkezésére szerezzük be az élelmet, a pórázt, a szájkosarat és a kakis zacskókat. Utcán csakis pórázzal sétáltassuk a kutyust, mert legyen szó bármilyen szelíd állatkáról, ez egyrészt szabály (ahogy bizonyos helyeken a szájkosár is), másrészt sosem tudhatjuk, hogy egy-egy hirtelen inger mit vált ki a kedvencünkből. Póráz nélkül még az is megeshet, hogy megijed valamitől és úgy elszalad, hogy bottal üthetjük a nyomát. Szökésügyileg egyébiránt nagyon fontos, hogy miután hozzánk kerül, mihamarabb kapjon az állatorvosnál chipet – bár ma már a legtöbb örökbe adással foglalkozó szervezet gondoskodik arról, hogy csak chipezetten engedje a kutyusokat új életükbe. Ugyanez vonatkozik az ivartalanításra is.”
(fotó: Göblyös Péter/vizslafotozas.hu)
8. „Készüljünk fel arra is, hogy a kutyus etetése nem mindig egyszerű feladat. Sőt, a legtöbbjüknél heteken vagy akár hónapokon át kell próbálgatnunk a különféle kutyatápokat vagy táplálási módszereket, mire megtaláljuk azt, ami az állat számára leginkább beválik. Ahány kutya, annyiféle igény és annyiféle anyagcsere, az egyedi élelmiszer-intoleranciáról már nem is beszélve. Fontos, hogy ebben az értelemben legyünk nagyon türelmesek, és idővel egész biztosan kikísérletezzük azt az étrendet, ami leginkább megfelel a kutyánknak.
9. „Kutyája válogatja, de tény: a legtöbb kutyusnak nem árt, ha nem sokkal azután, hogy hozzánk került, elvisszük kutyaiskolába. Az én Kevinem esetében erre nem volt szükség, mert remekül megtanulta a behívást, a leülést, a lefekvést, és az egyértelmű jelzését annak, ha ki kell mennie elvégeznie a dolgát. Sőt, pacsit is ad, de ez inkább már játék, mintsem elengedhetetlen feladat. Azonban sok-sok kutyus van, főként a túlpörgött, kissé nehezen koncentráló állatok között, akit jobb szakemberre bízni, önmagunkért és a kedvencünkért is sokat teszünk azzal, ha nem húzzuk-halasztjuk a dolgot. Bármily furcsa, egy ilyen foglalkozás nemcsak a kutyákat tanítja, hanem a gazdiknak is segít, hogyan működjenek együtt a kutyájukkal.”
10. „Végül pedig: minden kutyusnak, de a mentett állatoknak különösen nagy szükségük van a rendszerre, a nyugalomra és a sok-sok törődésre ahhoz, hogy lelkileg rendbe jöjjenek, és új gazdijuk mellett végre boldogságra leljenek. A legfontosabb így hát az, hogy alaposan végiggondoljuk, készen állunk-e arra, hogy akár 10-15 évre felelősséget vállaljunk egy kis életért? Amikor döntünk, gondoljunk minden eshetőségre: mi lesz, ha szakítunk vagy elválunk, mi lesz, ha költözni kell, mi lesz, ha munkahelyet váltunk? Mi lesz, ha a kiskutya fenekestül felfordítja az életünket? Mert így lesz, azt garantálhatom! Ha pedig a válasz még ezek után is igen, akkor készen állunk az örökbefogadásra, és egészen biztos, hogy nagyon jó, a kutyus által szeretettel elhalmozott gazdik leszünk.”
