nlc.hu
Életmód
Óriási káoszt okozott egy 18 órás roma temetés Wales fővárosában

Óriási káoszt okozott egy 18 órás roma temetés Wales fővárosában

Rosszul mérte fel a wales-i rendőrség egy roma temetés nagyságát, ami 18 órásra nyúlt. Ezalatt végig zárva volt az út, amerre a gyászmenet haladt, a város pedig teljesen bedugult a menekülőútvonalat kereső autósoktól.

Nagyszabású roma temetést tartottak csütörtökön Wales fővárosában, Cardiffban a nemrég elhunyt Wesley Sykes tiszteletére, aki „rendkívüli tragikus körülmények között” halt meg a városi tanács vezetője szerint.

A rendőrséget sok támadás érte az esemény miatt, mert lezárták miatta a város egyik legforgalmasabb útját, a Szent Mária-templomhoz vezető Rover Way-t.

Nem számoltak viszont azzal, hogy a ló vontatta halottas kocsit a gyászolók autói mellett 200 kisteherautó követi, platóján különböző virágokból épített alkotásokkal, akárcsak a Debreceni Virágkarneválon.

A temetés 18 órán át tartott, és a főút ezalatt végig zárva volt, így még péntek reggel is tartott a káosz.

Mivel az autósok megpróbálták elkerülni a lezárást, a menekülőútvonalak is hamarosan mind bedugultak. A fejetlenséget csak tetézte, hogy rengetegen érkeztek a fővárosba a csütörtök esti Spanyolország-Wales barátságos labdarúgó mérkőzésre, amit amúgy a házigazdák 4-1-re elvesztettek.

The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top