Nos, a kezdet nem volt könnyű. Egyrészt, mert nem is olyan egyszerű dolgozó nőként, feleségként és anyukaként megtalálni a napomban azt a másfél órát, amit edzésre szánhatok. Az én esetemben vagy a kora reggel, vagy a késő este jöhetett csak szóba, ami azért katasztrófa, mert az egyik esetben még, a másikban pedig már álmos vagyok. Mindenesetre megacéloztam a lelkemet, erőt vettem magamon, és egy hónapon át valóban mindennap elzarándokoltam a kis hátizsákommal a fitneszközpontig, ami kezdetben nagyon nehéz volt, ám a végére, elárulom, veszélyesen mozgásfüggővé tett!
Váltogattam az edzésnemeket
Mivel tudom, hogy a testemnek a sok mozgás mellett azért regenerálódásra is szüksége van, az edzéseket a következőképpen osztottam be:
- egyik nap elmentem egy jó kis zsírégető, alakformáló step aerobik vagy kangooórára,
- másik nap jógáztam, pilateseztem vagy gerinctornáztam,
- a harmadik nap pedig egy órát úsztam, és olyankor szakítottam egy kis időt a wellnessrészleg kihasználására is.
Az első egy-két hétben az intenzív, zsírégető és ugrabugrálós edzések után még volt izomlázam, ám ez nem sokkal később elmúlt, és azt vettem észre, hogy a napi szintű mozgás szó szerint erőt ad, és csodálatosan feltölt energiával. Elkezdtem élvezni, hogy az az egy-másfél óra, amit az egészségem érdekében kiszakítok a napomból, csak az enyém, és miközben a medencében rovom a hosszokat, a futógépen talpalok, vagy a gerinctornán mozgatom meg a testemet, lehetőségem nyílik arra, hogy mindent végiggondoljak, és rendet tegyek a fejemben, amire, valljuk be, a hétköznapi rohanásban ritkán van lehetőség. Edzés közben ugyanis sokszor jutnak eszembe olyan elintézendő dolgok, problémakörök is, amelyeket amúgy elfelejtenék, és ez bonyodalomhoz vezetne.
Hovatovább a legjobb ötleteim is mozgás alatt találnak rám. Ha van valami lelki nyavalyám, ha valaki fájdalmat okoz nekem, vagy benne vagyok egy stresszes munkafolyamatban, egyaránt ideális választás a sport. A 30 napos edzésprogramom ideje alatt konkrétan emlékszem, volt egy alkalom, amikor az alakformáló óra után nyújtottunk, hanyatt feküdtem a kis tornaszőnyegemen, és folytak a fülembe a könnyeim. A mozgás, úgy tűnik, olykor elképesztő blokkokat nyit meg a lelkünkben, és mivel a verejtékünkkel és esetemben a könnyekkel együtt a feszültség is távozik, egész biztos, hogy gyógyító hatással bír.
Nyugdíjas nénikből húszéves lányok
Az all in bérletemnek köszönhetően egy hónap alatt persze nemcsak izzadtam és sírtam, hanem rengeteget nevettem is. Például a pasin, aki az uszodában kész esettanulmány volt, hogy miközben a tenyerére rögzített papucsszerű eszközzel (mint megtudtam, tenyérellenállás a becsületes neve) a helyi rekordsebességet beállítva szelte a hosszokat a középső sávban, még a medence szélén álló úszómestert is beborította vízzel. Szeretem figyelni az embereket, és arra jutottam, az, ahogyan sportolunk, és az, hogy közben mennyire vagyunk tekintettel másokra – vagy mennyire nem –, nagyon sokat elárul a személyiségünkről.
Édesek voltak a nyugdíjas nénik a salsa fitness órán, akik a latin-amerikai származású edző humora és bókjai hatására kettő perc alatt váltak lélekben újra húszéves lányokká, és szó szerint betegre röhögtem magam saját magamon, amikor vesztemre elmentem TRX-köredzésre is, ahol a feladatok 90 százalékát képtelen voltam kivitelezni, sőt már azzal gondjaim akadtak, hogy megjegyezzem, melyik megállónál mit is kellene csinálni.
Elmenekült a narancsbőr!
A 30 nap leforgása alatt minden egyes edzésnem másként dolgozta meg a testemet és másként a lelkemet. Egy azonban biztossá vált! Az, hogy a sport, a mozgás napi szintű bevezetése az életünkbe igenis jó dolog. Ami a fizikai vonatkozásokat illeti: mivel mindig is sportoltam hetente 3-4 alkalommal, az egy hónap alatt nálam jelentős testi változás nem következett be, azonban annak ellenére, hogy az étvágyam sokkal jobb lett, és nem is fogtam magam vissza az evésben, fogytam három kilót, az izomzatom pedig láthatóan feszesebbé, tónusosabbá vált.
Hátul, a combom felső részénél volt némi narancsbőr, ami mostanra eltűnt. Az anyagcserém jobb lett – gondolom, ez annak is köszönhető, hogy mivel többet mozogtam, szomjasabb is voltam, tehát végre nem volt gond a napi 2-3 liter víz bevitele, mert amúgy sajnos hajlamos vagyok elfelejteni inni. A hónap végére pedig azon kaptam magam, hogy nap mint nap nagyon várom az aktuális edzést, és már egyáltalán nincs bennem az érzés, ami kezdetben jellemző volt, hogy jaj, már megint menni kell, hogy fogom én ezt 30 napon át kibírni? Sőt, inkább sajnálni kezdtem, hogy a mindennapos edzéseknek hamarosan vége van, mert lássuk be, állandó jelleggel az elfoglaltságaim mellett ennyi sport nem fér bele az életembe.
Ami pedig a napi mozgás lelki oldalát illeti: észrevettem, hogy érzékelhetően jobban bírom a stresszt, a fizikai igénybevételt, türelmesebb vagyok önmagammal és másokkal szemben is, mint úgy általában. Életerősebb, vidámabb vagyok, sokkal többet mosolygok, ami által a környezetem is nyer.
Szívfájdító tény, de most ott tartok, hogy lejárt az all in bérletem, és már két sportmentes nap után azt vettem észre, a testem-lelkem egyaránt követeli a folytatást. Így hát elkezdtem futni. Most éppen az őszi természetben, és talán 30 nap múlva majd arról írok cikket, milyen a kocogás, és hová, meddig fejlődhet – az oldalamon egy imádni való kölyökkutyával.
